Részvéttel lesz, azt reméltem, ha egyébként nem is fordul hozzám. Az őszi szél és a
falevelek, sodródunk együtt hegynek föl
le a tóhoz, ahol az ég peremére
vagy a hullámos partra fekszünk el.
Nem, nem így történt. Nem
adódott ekképp. Megfigyeltem, mindig van
ötödik évszak, ahol szétrombolt a délután,
mégis kilövell, miként gejzír, a lapos időből az
éjszaka, a maga csillagtalanságával
egy-két apró, zúgó bogárral. S kiárad, ha halk is
belőlem a zokogás, azaz abból, aki ott
téblábol az ismeretlen időszak felfedezetlen táján
és a suttogását, mellyel, mint guruló kocka
a kockavetésben meghatározza önmagát,
a búcsúzásban lobogó zsebkendőt elengedi.
Istenem, akartam nem én lenni ott, és ha igen
akkor nem így.