Papírhajó

Papírhajó
Zalán Tibor: Hat, tizenhárom, Arad
„Itt nem lesz már hajnal” ‒ Zalán Tibor verse a Papírhajón.

Jász Attila: Őrangyal
„Néha még a szárnyai is látszanak” – Jász Attila verse a Papírhajón.
 
Maksai Kinga: Névtelen Világ - Ismeretlen utakon
„Tulajdonképpen olyan, mint egy számítógépes játék, csak itt ti vagytok a főszereplők” ‒ Maksai Kinga megjelenés előtt álló új regényének részlete már olvasható a Papírhajón!
 
Timár Krisztina: Hatalom és felelősség Rusvai Mónika könyvében
„Vajon csakugyan azzal a végkifejlettel járnának-e legjobban a szereplők, amelyikre a legjobban vágynak?” ‒ Rusvai Mónika fantasyjéről Timár Krisztina írt a Papírhajónak.
Arnóczki Ágnes és Hajnal Éva versei évnyitóra
„Milyen jó nekünk, hogy már iskolások vagyunk” ‒ Arnóczki Ágnes és Hajnal Éva versével kívánunk csupa kellemes meglepetést a most első osztályba indulóknak!
 
Fejér Máté: Nem könnyű
„Szeptember. / Istenem, de hülye szó ez.” ‒ Fejér Máté versével hátha könnyebb elkezdeni…
Nyulász Péter: Tanévköszöntő
„Köszöntsük hát nagy hurrával” ‒ és Nyulász Péter versével az új tanévet, a Papírhajón!
Fodor Veronika versei a Papírhajón
„Az ég csupa permet, olvadó ezüst” ‒ Fodor Veronika versei a Papírhajón.
Acsai Roland gyerekversei
„Az emlékek keltetőgépében”… ‒ Acsai Roland gyerekversei a Papírhajón.
Lakatlan szigetre csomagolunk!
Még tart a nyár, húzzatok bele! Még egy bőröndnyi könyv! Nyári, vakációs kalandok, mindenféle országokból, felpakolva – irány egy lakatlan sziget!
< >
Szakács István Péter tárcáiZsille Gábor tárcáiMagyary Ágnes tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győrei Zsolt: Amint költőhöz illőVörös István verseiMolnár Krisztina Rita verseiJenei Gyula: Látlelet
Nagy Koppány Zsolt: A masszázsszékMagyary Ágnes: NésopolisSzakács István Péter: Az örökségBecsy András novellái
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg