Megkérdeztük

 

 B__RCZESI_R__BERT_B__RKA_FOT__.JPG
Fotó és utómunka: Bende Csaba

 

Megkérdeztük Bérczesi Róbertet

 

2019-ben jelent meg négykezes önéletrajzi könyved, az Én meg az Ének. Az utána következő időszak nagyon mozgalmasnak látszott: számos fellépés a zenekaroddal, a HIPERKARMÁval, egy szál gitáros koncertek, különféle koprodukciók, szoros alkotói-baráti kapcsolat Müller Péter Sziámival, akivel úgyszólván naponta írtatok dalokat, megjelent egy, a dalszövegeidet tartalmazó kiadvány, valamint a 2021-es évedet aprólékosan dokumentáló NAPLÓÉVKÖNYVed is. Nagy tempó, nagy energia, már csak követni is inspiráló volt – mi a legfrissebb munkaélményed, hol tartasz most?

Idén amellett, hogy egy tavaszi klubturné és egy nyári fesztiválszezon keretében mind a zenekarral, mind szólóelőadóként összesen több mint ötven koncertet adtam szerte az országban, közös dalokat jelentettem meg Molnár Tamással (Nélkülem), Pajor Tamással (Szózene) és meszkával (Játsszál!), ezenkívül májusban napvilágot látott a Napidalok 2 című duettalbum, amely a Müller Péter Sziámival eddig megírt száz dalunk közül a második tucat, mindegyik dal egy, a szívemnek kedves vendégénekes barátom közreműködésével, illetve jutott azért időm a HIPERKARMÁra is: két magyar nyelvű dal (AZ ÉN HŐSÖM, ÚGY HALLGATNÁLAK) után szeptemberben megjelent a zenekar első angol szövegű számokat tartalmazó albuma, az EXITS EXIST, rajta tíz dallal. 

 

A 2022-ben megjelent NAPLÓÉVKÖNYVed szövegeit nagy kedvvel és lendülettel írtad, és arról is lehetett hallani, hogy ezt a fajta számvetést minden évben megcsinálod. Hogyhogy felhagytál vele végül?

 

2022 márciusáig vezettem naplót, amikor is rádöbbentem, hogy a naplóírás észrevétlenül rátelepedett az életemre, vagyis már nem boldogan álltam neki esténként lejegyezni a nap történéseit, hanem kényszerből és meglehetősen kedvetlenül, ezért úgy döntöttem, hogy inkább abbahagyom. A naplózás számomra a 2021-es, sorsfordító évemről szólt, és ez így van jól.

 

Tudni rólad, hogy nagyon szereted a zenei tematikájú könyveket, főleg a zenészéletrajzokat. Melyik gyakorolta rád a legnagyobb hatást? Mit kapsz tőlük, mit lehet „tanulni” belőlük?

 

Rengeteg mindent: azt, hogy hogyan, és azt is, hogy hogyan ne. Tanulságos olvasmányok, főleg így, szakmai szemmel nézve. Kedvenceim a teljesség igénye nélkül: Barry Miles: Paul McCartney, Stephen Davis: Jim Morrison, Anthony Kiedis: Scar Tissue, Everett True: Nirvana, Victor Bockris: Keith Richards, Peter Guralnick: Elvis, Anthony Bozza: Slash.

 

(Kérdezett: Kiss László)


Főoldal

2023. szeptember 19.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png