Megkérdeztük Sarusi Mihályt

A Bárka legfrissebb számában A csabai Szajnán című 1981-es kötetedből kimaradt öt írásból hozunk hármat. Az elbeszélések még ma is érdekesek, működnek, a korról is sok mindent elárulnak. Milyen okokból maradtak ki ezek a darabok az induló kötetedből, talán épp az utóbbi miatt?

A cenzúra vetette ki velem ezt az öt elbeszélést. Az öncenzúra. 37 évesen ez volt az első könyvem, nem kockáztathattam. Mást ne mondjak a harmadik Bárka-beli beszélyben a szerző a kommunisták által megnyomorított, s a focival vigasztalódó egykori kisgazdával azonosul, ami akkoriban több mint gyanús volt.  Olvasom a rólam és barátaimról írt besúgói jelentéseket és elképeszt, milyen semmiségek miatt hurcolták meg akkoriban az embert.

Mindig is termékeny alkotó voltál, de mióta nyugállományba vonultál az MTI tudósítójaként, mintha még többet írnál. Az elmúlt félévben is, ha jól számolom, három könyved jelent meg, a Pinceszer, a Hiábahaza és a Végig a Corvinkán. Van-e összefüggés a nagyobb szabadidő és a termékenységed között, vagy egészen más befolyásolja az alkotómódszeredet?

A Pinceszer a 40 éven át íródó Vagabundkorzó „különkiadása" (a Vagabundkorzó 7 kötetéből 6 megjelent, a 7. kiadásra vár). A Hiábahaza 25 éve készül, a Magyar Krisztus megírása óta gyűjtöttem hozzá az adatokat. A Végig a Corvinkán szintén több évtized termése. Amikor az MTI munkahely-megszűnésre hivatkozva lapátra tett, kényszerből lettem nyugdíjas, hogy pesti napilapoknál (előbb a Magyar Nemzetnél, majd a Magyar Hírlapnál) munkatársként, illetve helyi havilapnál (Új Almádi Újság) szerkesztőként dolgozzam tovább. Úgy döntöttem, ideje nekilátnom félkész dolgaim befejezésének! Hogy lehetőleg ne maradjon utánam egyetlen félbehagyott munka sem.

A Pinceszer hogyan, mennyi idő alatt is  készült tehát, biztosan nem úgy, hogy nekiindultál és sorra jártad a Kárpát-medence borvidékeit, hogy megkóstold és a magad módján dokumentáltad az ottani borokat?

A majd' fél évszázada tartó csavargásaim-zarándoklataim során megejtett borozások, pincézések élményeit fűztem föl a nem is annyira képzeletbeli Magyar Borút állomásaira. Hol anekdotát, hol elbeszélést, hol csípős jegyzetet ér egy-egy borúti állomáson szerzett tapasztalataim nyomán kanyarítható történet. Hál' Istennek valamennyi bort megkóstoltam; szerencsére nem egyszerre, hanem elaprózva.

A Hiábahaza színhelyét Szentjánosházát kerestem a térképen, itt a határ túloldalán, de nem találtam. Annyira pontosnak, hitelesnek tűnik az egész, még földrajzilag is, létezne, hogy mégis fikcióról van szó?

Aradi barát, Réhon József Biharban megtalálta Szentjánosházát. (Megírta a csabai Mérlegben.) Miközben magam sem a bihari, sem a temesközi Szentjánosházán nem jártam. Az utóbbin azért sem tekereghettem, mert e falu kizárólag a regénkben lelhető föl. Hogy valóságosnak vetted, alaposan megdicsérsz! Mert hogy eszerint sikerült elérnem azt, amire törekszem: a kitalált történetet igaznak, valóságosnak, megtörténtnek hitetni! Ugyanis valóban az - ha kitaláltam az egészet, akkor is. Minden elem valódi, amiből fölépül egy-egy alak, egy-egy jelenet, történetrész, maga a „tetthely"... Akad műítész, aki dokumentumregénynek veszi '56-os regényemet, a Kazalt, pusztán azért, mert úgy tűnik, mintha az lenne. Annyira az, mint ez; semennyire. Úgy azonos bármely szereplője bárkivel, hogy mégsem az.

Idén Te nyitod meg a csabai könyvhetet, ahol bemutatjuk a Végig a Corvinkán című Békéscsabán játszódó elbeszéléseid válogatását is, ennek kapcsán nem kerülhetjük meg egy balatonalmádi lakosnak a szülővárosához való viszonyát...

1971-ben távoztam Csabáról Veszprémbe, ahol beleszerettem egy kislányba, akivel családot alapítottunk, gyermekeink ott születettek, hogy 79-es visszatértem nyomán Csabán nőjenek föl, majd munkát keresve távoztak szülővárosomból... 2001-ben Csabán a párommal magunkra maradtunk, s mivel megígértem neki, hogy egyszer visszaviszem a szülőföldjére,  Almádiban telepedtünk le. Lassan négy évtizede Csaba és Veszprém közt „ingázom". Csaba és vidéke (Csaba, meg Újkígyós, édesanyám faluja, és Kisiratos, apám szülőhelye), meg Veszprém és vidéke (Veszprém, s Fűzfő, első balatoni lakhelyünk, és Almádi)  révén három nagy magyar tájhoz kötődöm: az Alföldhöz, Erdélyhez (Kisiratos révén, mert az alföldi falu Trianonban - mondjuk úgy - Erdélyhez csatoltatott), és a Dunántúlhoz. Hogy melldöngetés nélkül állíthassam, mindennek köszönhetően három magyar nagytáj népe súg, miről írjak... Írjon egy erdélyi gyökerű, Dunántúlon élő alföldi.