Kritikák
Végtelen keresés - a Simon Péterről
„A regény különböző részei, lazán összeszőtt jelenetei egyaránt fontos kérdéseket járnak körül. Az aluljáróban várakozó menekültek között epilepsziás rohamot átvészelő lány és Simon segítsége a...
A test manifesztuma - a Pigmentről
„A Pigment, akár ellenállunk, akár nem, foltot hagy az emlékezetünkben. Olyan erős »színhatás« éri az olvasáskor az embert, amellyel nem lehet nem kezdeni valamit, nem lehet elmenni mellette, nem...
„Mostantól az volt, amire én emlékszem” - a 49/49-ről
„mivel regényről van szó, minden fikcióvá válik, összemosódnak a valós és kitalált mozzanatok, nem érdemes tehát annak szétszálazására törekedni, hogy mi az, ami valóban megtörtént a szerzővel.”...
Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről
„A regény erényei közé tartozik a nézőpontváltásokra építő elbeszéléstechnika, viszont a mozaikos szerkesztés nehézkessé teszi több ponton a szöveget, főleg a mű második felében.” Mán-Várhegyi Réka...
Hümmögni a végén - Bocsáss meg, Ginsberg
„Szenvtelensége az önvizsgálat eszköze: a feltárt énrétegek, emlékek között kutat saját maga után – ám az így feltárt élet csak visszatekintve tűnik valódinak.” Koncz Tamás kritikája Markó Béla...
Az elidegenedés manifesztációi
„Magány, idegenség, betegség, emigráció, családi és egyéni traumák, önazonosság és újrakezdhetőség – ezeket az egymással nagyon gyakran összefüggő tapasztalatokat szedik szét Csepregi János lírája és...
Fülszöveg, két szólamra
„Újragondolva mindkét történetszál folytatást érdemelne; Lili szólamában magában is van annyi erő, fájdalom és hit, hogy később nagyregényként szakítsa be a polcot.” Koncz Tamás kritikája Lackfi János...
„Én a verstől menekülök” – avagy miért nem sikerülhet ez mégsem
„Nagy olvasói szerencse, hogy szerzőjének nem sikerült elmenekülnie tartósan a verstől, attól, amiben az érzékenység és az eleven láttatási módszerek jó helyen találkoznak és kötődnek össze.” Nagygéci...
Az érthetőség határán - Dezső Kata kötetéről
„Dezső Kata alapvetően keserű hangulatú verseiből a fájdalom, közöny és tehetetlenség érzésének sajátos egyvelege olvasható ki. A nehezen érthető versek néhol elvontnak, néhol banálisnak tetszenek, de...
A balladák vége - Muszka Sándor: Szégyen
Muszka Sándor olvasóját egy olyan „pokoli malomba” vezeti, ahová az nem biztos, hogy valaha is be akart lépni, ahol a fájdalom, a szenvedés és a kitaszítottság uralkodik. - Kolozsi Orsolya kritikája.
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Zalán Tibor: Papírváros 5 – betegen-szilánkBalássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: Ráadás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg