Kritikák

 

 aramszunet.jpg

 

Molnár János

 

Mivé válhat a világunk, HA…

Bene Zoltán: Áramszünet

 

Olyan országban éltem negyven évig, ahol az áramszünet napi fenyegetést jelentett. Az elektromos energiaforrás hiánya soha fel nem mért kárt okozott magánembernek, társadalomnak egyaránt. Ez az élettapasztalat is kíváncsivá tett, hogy mit mondhat nekem Bene Zoltán legújabb, Áramszünet című regénye.

A regény központi alakját, a szegedi illetőségű Czeredi Hunor lokálpatriótát nyugodtan lehet főhősnek nevezni, hiszen életcélját így fogalmazza meg: „Mindezt azért teszem, hogy felvegyem a kesztyűt. Hogy küzdjek a felejtés ellen. És hogy emléket állítsak”. Egy harcos „rögzítőről” van szó, aki azonosul egy szintén szegedi illetőségű író, jelesül Bene Zoltán regényhősével, a Fekete föld című regényből. Amenemhát egyiptomi írnok, és a fáraók birodalmának bukását rögzíti. Czeredi Hunor expressis verbis meg is fogalmazza, egy süllyedő és egy új világ születésének határán érzi magát, s életérzésének igazolásául klasszikus (Spengler, Huntington) és kevésbé klasszikus (Thorton, Buchanan) szakértők véleményét idézi. Közben − a 2010-es évek történéseiből kiindulva – a szerző vázlatosan körvonalaz egy politikai disztópiát a 2020-as évtizedre − amely akár utópia is lehet, attól függ, honnan nézzük. Orosz-török dominanciát rajzol a tehetetlen NATO és Európai Unió kárára a kétezres évek harmadik évtizedének végére. A jövőbe vetített társadalmi-politikai valóságban az olvasó a nagyon ravasz és nagyon körmönfont orosz nyomulással találkozik. Mondhatnánk, a rémálom valósággá válik, igaz, futurisztikus valósággá. Az oroszok a mesterkélten, álcázásként szított ukrán válság leple alatt a modern világ minden jelentős jellemzőjét felvásárolják, vagyis magát a virtualitást. Majd 2028-ban a tettek mezejére lépve elfoglalják a látszatoktól bódult fél világot, Törökországgal és Iránnal szövetkezve. Ki tudja, milyen, minden képzeletet és rémfilmet meghazudtoló világfelfordulás törne ki vulkánként, HA − azt hiszem, ez lehetne a regény kulcsszava: −, HA be nem következne 2030. március 5-én a titokzatos eredetű áramszünet, amely sokkal rombolóbb hatású a nyugati civilizációra nézve, mint az orosz nyomulás. Maga a regény és a történet teremtőelve furcsa módon a lehető legbizonytalanabb lábakon áll (célzás lenne ez is arra az önpusztító, sőt progressziónak becézett nemtörődömségre, amellyel korunk hősei néhány kivételtől eltekintve pusztulásba taszítják világunkat?): a totális és beláthatatlan kimenetelű áramszünet okát a szereplők közül nem igazán keresi senki, a humán műveltségű, a fizikához – úgy tűnik – nem különösebben vonzódó főhős megelégszik a szerinte legvalószínűbb lehetőséggel, amely valójában a tudományos fantasztikum tárgykörébe tartozik. Egy korábban soha nem tapasztalt napkitörés minden elektromos műszert tönkretesz. Bekövetkezik az Áramszünet, és elkezdődik az, ami Hobbes feltételezése szerint az emberiség bölcsőjének valósága: a fordított Éden, a homo homini lupus. A napok alatti tüneményes visszazuhanás az önmagát felfaló civilizációból a vadvilágba igen depresszív hatást válthatna ki az olvasóban, még akkor is, ha korunk emberének már-már a napi menüjéhez tartoznak a disztópikus filmek, az állatok és/vagy fantasztikus szörnyek, vámpírok és szárnyasemberek uralta képzelt világok. Bene Zoltán azonban, mind a könyvbeli, mind a szerző, nem akarja reménytelenül cserbenhagyni hősét és olvasóit. A Prológusban megnyugtat mindenkit, hogy 2040. augusztus 4-én, ha nem is az egész világon, de a Menedék elnevezésű 63 négyzetkilométeren a „műszakiaknak” végre sikerül megjavítaniuk az „invertereket”, így újra tudnak áramot termelni. Sikerül néhány laptopot is életre kelteni, a katasztrófát túlélő pendrive feltámadhat (legalább részben) a poraiból, s 33 filefőnixmadár szárnyra kelhet. Ezzel lehetővé válik a korábbi és az áramszünetes világ párhuzamos rögzítése, ami − mint olvashattuk − főhősünk életcélja. Az olvasó így optimistán, a befejezés tudójaként, elegáns távolságtartással merülhet el a gyorsan süllyedő világban, ami mégsem olyan durva változás, mint a főhős által több tucatszám látott katasztrófafilmekben dívik. Megkezdődik Hunor és Kíra bolyongása a Szegedtől a román határig terjedő térségben, amely leginkább egy világvége témájú animált képregény látványát idézi.

A katasztrófa egyetlen pozitív hozadéka Czeredi Hunor Gábor számára a beosztottjával, Kírával kibontakozó szerelme. Az öregedő, szkeptikus, a civilizációból kiábrándult férfi és az ifjú nő párosa így már nem romantikus magányban, hanem a szerelem összetartó erejében bízva vág neki a kilátástalannak tetsző kalandnak. És itt megint érdemes megtorpanni kissé a HA okán: HA nem ismernénk a kaland megnyugtató végét, akár izgulhatnánk is, hogy a sok veszedelmet, elháríthatatlannak tetsző akadályt, legyőzhetetlennek látszó megpróbáltatást túléli-e a szerelmespár. Az esélyük szinte nulla.  Még csak egy dinamócskával sem segíti ki őket a szerző, hogy kerékpárjukat némi maradék villamossággal és fénnyel felerősítse. Különösen felerősödhetne ez az izgalom, amikor a nyers ösztön legyőzi az észt, és a pár kénytelen külön szenvedni, túlélni. A regényben múlttá minősült jelen, azaz a pendrive-ról megmentett file-ok ki-kizökkentik az olvasót a jelenné minősített jövő monoton vándorlástörténetének lényegüket tekintve alig változó eseményeiből, így a szerző ébren tartja az olvasó érdeklődését. Mert noha ismerjük a véget, az embert maga a megtett út minősíti, egy bizonyos buddhista mondás szerint. Hunor és Kíra, tudjuk, nem halhatnak meg, mégis kíváncsivá tud tenni a szerző arra, hogy miképpen kerekednek felül a napi kihívásokon.

Czeredi Hunor és Kíra humanisták, tehát természetesnek hat – noha, meg kell vallani, néha próbára teszi az olvasó képzelőerejét −, hogy a leglehetetlenebb helyzetben is filozofálnak. Erre és sok egyéb regényelemre a legvalószínűbb magyarázatot a Grendel Lajostól idézettek jelzik: „Ha megelégszem vele, és leírom azt, ami történt, abból még nem lesz regény, abból mindenki a tetszése szerint olvassa ki a maga önigazolását, abból csak zűrzavar és rendetlenség lesz. Ellenben ha megírom azt is, hogy a történetből a benne részt vevők milyen igazságot szűrtek le, akkor nem pusztán egy történetet mondtam el, hanem valami olyat írtam, amit lehet már elbeszélésnek vagy regénynek is nevezni…” A „történetben résztvevők” filozófiai eszmefuttatásai lényegében azok az „igazságok”, amelyek kimondásáért a szöveg létrejött. Ilyen „igazság” a technológia uralma, amely a szerző szerint világunk szervezőelve. És tényleg. HA a Nap jelenleg képes lenne olyan napkitörésekre, amelyek tönkretennének minden elektromos szerkezetet a Földön, akkor akár meg is történhetne a generális áramszünet, legalább is a Föld napos oldalán. HA megszűntek volna a közösségek, ahogy a regénybeli világ tételezi, akkor valóban eluralkodhatna egy katasztrófahelyzetben az ember embernek farkasa törvénye.  HA az állam teljesen kivonulna a társadalomszervezésből, ahogy a liberális demokrácia szeretné, nem lenne olyan szervezőerő, amelyik az élhető életet garantálhatná egy összeomlás esetén. HA a szerelmet felülírná a puszta kielégülés igénytelensége, akkor olyan sivataggá válna az élet, mint a Szeged környéki tanyavilág az Áramszünetben. HA az emberi természet alapvetően gonosz lenne, akkor semmi remény sem lenne a jelenlegi társadalmi morális krízisből kiemelkedni.

Az Áramszünet következésképpen a „mi lenne, ha” regénye. Szkepticizmusával figyelmeztet arra, mivé válhat világunk, HA…

 

Kortárs, Budapest, 2018.


Főoldal

2019. június 11.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Mogyorósi László verseiSzálinger Balázs: Zrínyiújvári dalTompa Gábor verseiTóth László: Badar radar
Prózák
Abafáy-Deák Csillag: VeronikaEgressy Zoltán: ÖtvenSzabó T. Anna: AlagsorsKontra Ferenc: A faun és a feketerigó
Kritikák
Maradunk a FöldönAz azsagonjáróKínlódás és elragadtatás - Szabó T. Anna: HatárRendszerújra
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA