Magyari Barna
Karácsony
az élők ma forró ereszek
szívünkről csepeg a szeretet
fejünket többször körbejárja
az ünnep könny lovassága
erdőszag szobánkban megint lett
fenyőfát fésül a tekintet
az idő most másként andalog
perc-kezét fogják az angyalok
köztünk lebeg az ének csengőn
míg Szűz Mária fia megjön
fénylenek a szikrázó imák
Jézus körül forog a világ
a meghittség parányi ujja
lelkemben a gyertyát meggyújtja
s két szó közt majszolva kalácsom
vers-sebem zárja a karácson
(Megjelent a Vésztői Újság 2009/12. számában)
Dávid Ádám ünnepi verse
Jégvirágok
Télen a hajnali fagy ha az ablakokon kaparászgat,
zúzmaramagvakat ültet ködköpenyében a háznak.
Gyenge a nap, kikeletre kikelnek mégis a magvak:
jégbazsarózsák, jégpipacsok bókolnak a napnak.
Ablaküvegnyi virágoskertek végig a házon -
langyos déli szelek ölelik, hogy végre ne fázzon.
Hervad a jégsziromerdő, összefolyik a valóság -
csipp-csepp, gyűlik a nektár, párkányon pici tócsák.
Lackfi János ünnepi verse
FEKETE
A havat vártuk és most itt van:
Zongorabillentések hullnak, csupa foszló
Fehér ujjbegymintázat, fekete hangok köztük az ágak...
Sajtreszelékként pergő zongoraszó...
Ilyen az égi zongora, nem a sarokban áll,
Hanem betölt minden zegzugot, lerakódik,
Hasonló egyébként a földi is, szívzugba,
Szemráncba, hajtőre ül, porcokba fészkelődik:
Chopin metronómja kattog térdemben...
Hóesés-keringő... Kutyánk féltékenyen
És feketén csahol a kerítés fogsorán át.
A kerítés rácsai billentyűkre osztják a kinti síkot,
Melyen lányaink szánkóznak és egy idegen
Kutyát simogatnak, a kerítésen belüli kutya
Fekete tükörmását. Bennem is csaholnak
Kitörni vágyva a reggeli nagy hóban készített
Fényképek (elveszett egy kábel, nem tudom
Számítógépemre feltölteni őket)... Különböző
Mértékben elfagyott növényi részek hó alól
Kandikáló ábrái ezek, meglepő és csak ilyenkor
Elővilágló cirádák, kacskaringók, mintázatok.
Ugat a fekete kutya bennem arra a másik,
Odakinti fekete kutyára, mely szabadon
Hengergőzik a hóban.
Cseh Katalin ünnepi verse
FÖLDRE SZÁLLT...
Földre szállt egy angyal,
itt áll most velem szembe',
s valamit csúsztat a szívembe:
sóvárgást,vágyat,álmot,miegymást...
nézzük,egyre bámuljuk mi egymást.
Földre szállt egy angyal,
mezítláb jött a hóban,
mégsem vacog,nem didereg,
mert az angyalokra soha
nem hatnak földi hidegek.
Földre szállt egy angyal,
de elkerüli őt a tüdőgyulladás,
a köhögés s a szortyogás,
fagyos télben egy szál,
könnyű ruhában szálldos.
Istenem,ki ért a Földön
efféle buzgósághoz?!
Videcz Ferenc ünnepi verse
