Borsi Bálint
Sebecske
Nem emlékszem, hogy szereztem. Ott lett.
Nem fáj már, csak éktelenkedik.
Azt hiszem, nem feltűnő, de nem szép.
Gyógyítgatják, mégsem engedik
múlni percek, évek, néha kencék.
Mint egy majdnem elfelejtett rossz tett
miatt érzett, halvány lelkifurka,
megcsináltam egyszer, aztán ott lett,
néha viszket, lüktet ellilulva,
és talán már végleg úgymarad,
mint egy utcasarki hugypatak.
Üzenőfaladra
Nem maradt más, csak marakvás,
s én, akivel mindig marakodtam,
instant kávé, tej, darabkás,
együtt vagyunk, épp csak darabokban.
Néha kellesz, néha herpesz.
Néha rád csak vigyáz, kész, bukom.
Ember végez, ember tervez,
lehetnénk barátok. Fészbukon.
Szonett egy rákospalotai erkélyről
2020 tavaszán
Mint egy vikendházban hagyott ponyva
lapjait siváran őrző fedlap,
olyan volt a tér alattunk pont ma,
vagy még inkább pont olyan, mint tegnap.
Nem jött bácsi langyos sördoboznyi
kedvével ki kedvenc közterére,
sem diákok kedvük fölfokozni,
nénik megvetően összenézve,
nem bújt össze rossz padon se petyhüdt
test a másik épp olyannal együtt,
gyerkőcök se lestek gyíkhadat,
óránként egy gyorsvonat, ha hallom,
tízig, aztán néma lesz a balkon,
s tücskökön zenél a pirkadat.
