Szélyes-Pál Dániel
Virágot, állatot, ünnepekre
Hamvasra olvadsz.
A cseppkavalkád, mint sok-sok miniatűr harang,
megkondul a fürdővíz felszínén.
Csendes befele-figyelések. Kovács Újszászy Péter kötetében mindennapos képpé válik az állatokkal együtt lélegző ember, egy új forrás lehetősége érzelmeink kifejtésére. Ha elveszett az emberi szó igazságtartalma, miért ne próbálnánk azt „állati szavakkal” felidézni? Hangutánzói töltik be a versbeli teret; hangutánzók, hisz rólunk beszélnek, ha az ösztönösnek vélt cselekvéseket metaforákként rögzítjük.
Jobbról viperák, rottweilerek, tűzlángtól izzó róka, a versbeszélő középen áll, őt még lovak és vérző kakasok követik. Kovács Újszászy Péter bikaüvöltésbe csomagolja sérelmeit, s ezáltal egy olyan ősi világot hív életre, ami velünk együtt fejlődött, mégis elfeledkeztünk létjogosultságáról. Párhuzamos mitológia ez. A gótika hajtóereje a Mennyország volt, egy szóból ezer érzetet kreálni. A csupaszodás gótikája tematikájában egy fordított Mennyországgal foglalkozik: hogy hiába csak egy szó, még mindig el lehet venni belőle.
A kötet első ciklusában, a Tücsökvacogásban sejteti egyedi világát, de még a fókusz erőteljesen az emberen van; minden, ami később kibontakozik, itt még csak eszköz a versbeli kedves szemléltetésére. A ciklus utolsó verse, A rendelőben a kutyák végképp behúzza a fókuszt, kijelöli azt az irányt, amerre tempósan halad a kötet: „Hátukon ott a rúgások nyoma. / A szőr nem nő újra a forradásokon.”
A Trapézművész ciklus, mint egy-egy állati lehelet, egy cirkusz mindennapjait mutatja be. Szorongó állatokat láthatunk ketreceikben, nem a reflektorfényben álló artistát. Tárgyilagosan írja le az állapotokat, majd feltölti ezeket kimondatlan szenvedéssel. Eltávolodunk az embertől, éppen annyira, hogy pontosan lebonthassuk működését. A szerző által a cirkusz egy egzotikumot hajhászó társadalom tükrévé válik. Azé a társadalomé, aki képtelen megtalálni a magában rejlő különlegességet, importtal igyekszik elfedni hiányosságát: „Mindennap másként fekszel, / vakít a vaku, / kíváncsi kezek motoznak, / ujjaik közül pénzillat száll fel. / Neked nyers csirkét veszek, / magamnak boldogságot.”
A Harminchat csapás világa talán a legkegyetlenebb, tüzetesen ismerteti a Buendíák ősi foglalkozását, a kakasviadalok világát. Meglepő, hogy a váltakozó egyes szám első és harmadik személy tárgyilagossága és érzékenysége között az egész köteten át nem érződik különbség, egyik sem tudja ismeretlenebbé tenni a felvonultatott szörnyűségeket. Egyek leszünk a kakasok által adott és kapott nyílt sebekkel, betekintést nyerünk a viadalok előtti tréningbe és a harcokat követő liturgiákba egyaránt. Egyszerre színes, erős és kegyetlen világ ez; a kötetben felsorakoztatott költői lelkiállapot legelevenebbike. Egy percre sem hagy nyugodni, még akkor sem, ha már csak az látjuk, hogy másnap slaggal igyekszik valaki lemosni a vért. „Bőrükön sebhelyek csillognak, / Szemünk homályos tükör. / Egymás után boncolják fel őket, / vesztes kakasok közös asztalon.”
Ebből az erőszakos, narancs világból a ciklus vége felé szakad ki a szerző, témáját még átfogóbban vizsgálva fejezi be kötetét. Összességében felmerül miden, ami állattal kapcsolatos: a születés, az elrekesztés és a feldolgozás, azaz az ünnep. „Csüng most már a bárány, / nyitott szemmel nyúzzák. / Lecsupaszodnia biztos volt kiért.”
Egy pillanatig sem a húsfogyasztás tényét kéri számon, hanem a történések szellemiségét; egy kisebbséggel való korrekt bánásmódot hiányol. Kovács Újszászy Péter úgy problematizál minket állatszemszögéből, hogy egy percig sem az állat ösztönösségével, hanem az állattal, mint jelenkori elnyomott szellemiséggel azonosul. A gondosan megkeresett perspektíva elsöprő ráeszmélésekkel jár együtt; hamvasi gondolattal továbbfűzve: „Az ünnep minden ember közössége abban az isteni létben, ahová az ember csak Én-jének feláldozása árán jut el. Minden közösség ünnepi. Nincs is más ünnep csak a közösségé.” (Részlet Hamvas Béla A láthatatlan történet című esszékötetéből.)
„A kerti törpét megtisztítják. / Csak a kakasok sorvadnak el néhány zománcos tál fölött. / A kerti törpéket mindennap fényesre törlik, / mert mindenki emlékszik egy mozdulatra.”
A szerző számára eposzi csata lesz, ha majd egy reggel, két karámból a juhok és a lovak véletlen összekeverednek. Nem gúnyos kijelentés ez, kötetében saját világot teremt, amit a legtöbben képtelenek vagyunk ebben a formájában látni. Olyan érzékenységet nyújt, amiért érdemes őt figyelemmel követni, hogy látva lássunk néha az ő napszemüvegén keresztül is.
Van, aki folyton vezényli tekintetét, hol ide, hol oda néz. És van, aki már-már pilinszkysen széket hoz magának, kezét az asztalra helyezi, arcát támasztva mereven néz a semmibe. Kifeszített szemei mindent látnak, ami átfut az adott periférián. És az ilyen attitűdű embernek nem kell már kitekintenie, az adott téglalapban minden szükséges megtörténik. Így láttatja magát Kovács Újszászy Péter is.
„Elfelejtik lekapcsolni a villanyt. / Nincsenek tollas anyák.”
Kovács Újszászy Péter: A csupaszodás gótikája, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2022., 112 oldal,2500 Ft.
