Kritikák
„Neszlár Sándor új regénye, az Egy ács nevelt fiának lenni több szempontból is kísérleti regénynek tekinthető, habár megvan a maga előzménye a kortárs irodalomban.” Vass Edit kritikája.

„A zsánertetoválótűk szúrásai gyulladásba hozzák a bőrt. Az Európa nevű láz pedig eluralkodik a testen.” Horváth Benji A dicsőséges Európa című könyvéről Kovács Újszászy Péter írt kritikát.

„Vámos Miklós új »szimfonikus regényének« címe Beethoven egyik híressé vált mondata, melyet a zeneszerző akkor használt a zenekari próbák alatt, amikor egy-egy rész nem sikerült kifejezetten jól,...

„HA a szerelmet felülírná a puszta kielégülés igénytelensége, akkor olyan sivataggá válna az élet, mint a Szeged környéki tanyavilág az Áramszünetben. HA az emberi természet alapvetően gonosz lenne,...

„Az erős szimbólumhasználattal, helyenként megragadó hangulati töltettel, sok értékes szövegközi utalással jellemezhető regény érzékeny pontja az a bölcselkedő hajlam, mely a mélység mögötti...

„A regény különböző részei, lazán összeszőtt jelenetei egyaránt fontos kérdéseket járnak körül. Az aluljáróban várakozó menekültek között epilepsziás rohamot átvészelő lány és Simon segítsége a...

„A Pigment, akár ellenállunk, akár nem, foltot hagy az emlékezetünkben. Olyan erős »színhatás« éri az olvasáskor az embert, amellyel nem lehet nem kezdeni valamit, nem lehet elmenni mellette, nem...

„mivel regényről van szó, minden fikcióvá válik, összemosódnak a valós és kitalált mozzanatok, nem érdemes tehát annak szétszálazására törekedni, hogy mi az, ami valóban megtörtént a szerzővel.”...

„A regény erényei közé tartozik a nézőpontváltásokra építő elbeszéléstechnika, viszont a mozaikos szerkesztés nehézkessé teszi több ponton a szöveget, főleg a mű második felében.” Mán-Várhegyi Réka...

„Szenvtelensége az önvizsgálat eszköze: a feltárt énrétegek, emlékek között kutat saját maga után – ám az így feltárt élet csak visszatekintve tűnik valódinak.” Koncz Tamás kritikája Markó Béla...