Nádasdy Ádám
Leszolgáltam
Engedjenek már el, leszolgáltam
az előírt mennyiséget, nincs közöm
ahhoz, amit lapátoltatnak velem,
lerázom, értik? Nem vagyok felelős
azért, amit szét kell mállasztanom.
Miért is kéne szétválasztanom
a fájdalmat a szárazságtól? Nem kell.
Mállik az épület nélkülem is,
lapátra kerül sorban az apraja,
lám, szétpereg, lerázom, ugye értik,
csak még a maradékot kell óvatosan,
hiába szolgáltam le az időmet,
a maradékot óvatos lapáttal
hirtelen kidobni jó messzire:
más dolgom is van, mint itten dekázni.
A teste, az működött
Ülök és nézem a leveleit,
és csak a teste, a teste jut eszembe,
az működött. De hogyha beleláttam
a lelkébe (ahogy ő mondta: tudatába),
elfordultam szemérmesen. Az ember
nem él vissza az ölébe hulló
perspektívákkal, gyorsan visszacsukja
a hálószoba ajtaját. Nézem és nézem
a leveleit. Menjen el, haljon meg,
a lábamra hínár tekeredik,
kívánni kezdem a megfulladást.
Játszadozás
És még azt hittem: jópofa vagyok,
jól szórakozom az érzéseimmel,
hogy értékmentesen szőhetem össze
a halállal való játszadozást
a mélyen, mélyen titkolt szerelemmel.
Olyan mélyen, hogy én se tudtam: ott van,
csak azt, hogy amíg elő nem hozom,
addig a halálnak várnia kell,
addig pattog a labda, siklik a sí,
fürgén hurkol a tű, fől a pacal,
a sétatéren áthúz a vasárnap.
De ennek vége lesz, ha fölhozom:
értékek lesznek, nagy, szomorú lázban.
Megjelent a Bárka 2021/2-es számában.
