Farkas Gábor
Barabás
útszélen feszület
a tövében árok
szivárognak rajta
öröklétnyi ráncok
a szögek helyén
három sötét lyuk
csillag-takaró
a glóriájuk
és előtte én
mint élő Barabás
ajkamra égett
zsoltár a tagadás
mivel ez jutott
ellene mondani
vagyok hát Barabás
a hajdani
a majdani
Állóháború
Tudod, mit? Játsszunk háborút.
Én megütlek, te meg majd sírsz,
de aztán kötünk békeszerződést,
és adsz területeidből, meg jóváteheted
veszteségeinket.
Egyszerűen csak rossznak lenni.
Állóháborúvá merevedett
lövészárok-romjainkban.
Mert annyi a kín, amennyit uralni tud belőlünk.
A maradandóság anatómiája
[semmi]
Jön, lépések a pázsiton és holdfényözön-illat,
nem látszó suhanás… Hogy semmi se? – Pessoa mégis.
[én]
Míg rejtezhet az én, jelek éber fintora sorvaszt:
csőrendszer-homokóra, talán függ: össze se, szét se…
Helyzeti hangsúlyok zavarában Tandori lét-nyom.
[Ekhnáton]
Négy égtáj a medárd-zöld fű – ott futnak a vásznak:
széles mozdulatukban a test árnyéktalan izzás.
[háromkirályok]
Nagy télvíz idején a királyok… Szép mese mindez.
Régen volt születése, de végül fénye sötétünk
lett. Másféle halálnak örülnék Stearns Eliotként.
[tertia die]
Szép hamuszín egek és fák, hitvány zsoldosok és szél…
Szomjúság, üres és eleven sír: győz a halálon.
Megjelent a Bárka 2020/3-as számában.
