Balázs K. Attila
[Testévé szilárdul]
Testévé szilárdul a csellóhang,
hogy lássuk majd, ha megérkezett, akár
a tenger kék kocsonyájában ringó
medúzák, vagy egy lebegő szitakötő
a nyár szimmetria-tengelyében.
Most születik éppen a tágra
nyílt szemek retináin, s még alaktalan,
mint a gyermeksírás. Ti fehér
kendőkkel indultok feléje a virághullásszerű
örök havazásban.
[Gyerekkorom elveszett]
Gyerekkorom elveszett dereglye,
hogyan keressem, mikor
csak távoli deszkák ropogása
hallatszik, s a hirtelen ködben csupán
papírhajók mozdulnak
az elárasztott pincék járataiban.
Vagy talán menekülni kellene mégis,
követni a szennyes
víz áramlását az összefutó
árkok labirintusán át, hiszen
idehallani még az alvó gyermek
időtlen szuszogását.
[Egy tó örökös]
Egy tó örökös közele
indulás előtt, hangyák neszeznek
a felgyülemlett félhomályban. Létezésem
bizonytalan délkörei fölött
kihűlő nap csatangol.
Már süllyedek lassan, mint otthagyott
cselló fájában a hangok ballasztja.
[A sötétség nyomasztó]
A sötétség nyomasztó
téridom. Fűszálak, fák
olajzöld
közönye a szélben.
A félbehagyott
teremtés lényei
bukdácsolnak
egy beomlott világ
emlékrostjai között.
Megjelent a Bárka 2018/3-as számában.
