Kiss Judit Ágnes
Limerickek
Volt egy úr, lakhelye Omán.
Mindenki úgy hívta: komám.
De ez nem sértette,
Mivel nem értette.
(Nem arab volt, hanem román.)
Volt egy úr, lakhelye Kabul
arabul ejtették rabul.
„szép szemed van orvul
villanva csadorbul,
ettől az ember elkabul.”
Volt egy úr, lakhelye Siena.
A nője mart, mint egy hiéna.
Nem voltak haragba′,
S tőből leharapta.
Csak később tűnt fel a hiánya.
Volt egy úr, lakhelye Ninive,
túl sokat zaklatták privibe.
Azt írta: azta!
Rávágták: baszta!
Átszokott inkább a nini-re.
Volt egy úr, lakhelye Mianmar.
Kérdezték tőle: Na, milyen már
itt lakni Burmában
ilyen jó formában?
Ennyit szólt válaszul: Milyen? Szar.
Volt egy úr, lakhelye Teherán.
Lába közt lógott két here tán.
Ezer szűz, száz kokott,
lassacskán elkopott.
Így élni borzasztó teher ám.
Volt egy úr, lakhelye Teherán,
Féllábú, harcedzett veterán.
Elmúlt százhét éves,
tudta, hogy értékes,
s eladta magát a Vaterán.
Volt egy úr, lakhelye Nagaszaki,
munkáját úgy kezdte: „Na, bassza ki!
Tönkrement, úgy látom,
nincs hozzá szerszámom,
bütykölje meg inkább maga, szaki!”
Harcosok klubja
Volt egy úr, lakhelye Sikátor,
Imádott bunyózni bikából,
Mígnem egy ürge
Jól orrba gyűrte.
Azóta nem lát a fikától.
Volt egy úr, lakhelye Érden,
Senki nem rúgta még térden.
Magának szombaton
rúgta szét. Mondhatom,
hétvégén nem túl nagy érdem.
Volt egy úr, lakhelye Csőreg,
hőzöngött, ha ivott, főleg.
„Minek kell tökölni?
Itt van két ököl, ni!”
S nekiment egy betoncsőnek.
Volt egy úr, lakhelye Nyim.
Túl sokszor mondta: enyim.
Se lánya, se fia,
űzte a maffia,
nem maradt utána nyom.
Megjelent a Bárka 2017/5-ös számában.
