Tündérkert

 

H__cs__harcsa_II..jpg 

 

Hartay Csaba

 

Kacagó Nyúlzug

 

Először idegenkedtem a horgászattól. Tizenegy évesen kigyalogoltunk Ákosék nyúlzugi telkére, lelógattuk a lábunkat a mólóról, majd Ákosék belógatták a műanyag létráról áttekert zsebpecát. Ha jól emlékszem, először át kellett tekerni ahhoz, hogy horgászni lehessen vele. Mert nem a horgos végével lehetett lefejteni róla a vékony damilt, hanem a hurkos végével. Mindegy. Nem szerettem a horgászatot akkor még. Pótcselekvésnek tartottam, helyette lehetett volna köveket dobálni a vízbe, nádakat tépkedni, átkiabálni a túloldalra, meg ilyenek. Kenyérgyurma az apró horogra, és belógatták közvetlen a lábuk elé az úszós szerelést. És jött a dévér, a bodorka. Valahogy rákaptam a horog helyett a horgászatra. Megtetszett. Nekem is gyorsabban vert a szívem, amikor megmozdult az úszó. És a negatív következmények nélküli izgalom már gyerekként is vonzott. Ez idő tájt került kezembe Zabos Géza A kacagó harcsa című könyve. Nem voltam egy kimondottan olvasós gyerek. Csak a baromság érdekelt mindig. Bandázás a haverokkal a lakótelepen. A saját szabályainkkal megalkotott játék, a szatírozás, valamint a kövekből, féltéglákból, deszkákból és eldobált paladarabokból épített kis házikóink hoztak lázba. De ott volt A kacagó harcsa. Szüleimtől kaptam karácsonyra, mert gondolták, majd így bírnak rá az olvasásra, ha már mindig csak a „peca meg a Ceca”. (Volt egy Ceca nevű barátom akkoriban, vele jártam kárászozni a kacsatóra, meg is írtam az epizódot a Lerepül a hülye fejetek című regényemben – anyu viccelődött mindig ezzel, téged csak a peca meg a Ceca érdekel, kisfiam.) És bejött nekik. Elkezdtem olvasni. Berántott, behúzott a könyv, mint gyenge horgászt egy izmos harcsa a partról.

 

H__cs__harcsa_I..jpg

 

Horgászat a háború idején. Horgászat a kommunizmus idején. „Osztályidegen lettem” – mondja a hang a könyv egyik novellájában. Ezt úgy éltem meg gyerekként, mintha kiközösítenének az iskolai osztályomból, borzalom – gondoltam. Fogalmam nem volt akkoriban a XX. századi magyar történelemről. Horgászatok a Tiszán, a Dunán. Pontos, aprólékos és hangulatos leírásai kapásoknak, fárasztásoknak, szákolásoknak. Közben ott hömpölyög országunk történelme, egy ember magántörténelme. Borbála, a zsörtölődő feleség, aki legszívesebben összetörné a horgászbotokat. A szivárványos öklék ragyogása. A nagy, öreg ponty mohos háta, az óriás harcsával való kimerítő küzdelem, a táj rajongásig történő imádata. A saját, etetett horgászhelyek varázsa. A kudarcok, a horogról lefordult halak. Az eltávozott horgásztársak, az elszalasztott lehetőségek, elrontott bevágások. És mégis a tisztán csillogó vízfelszín mindig sokat sejtető lehetősége és élménye. Az maradt. És a vizek szeretete. A halak szeretete. Végül az olvasás, írás szeretete. Ez volt az én igazi kötelező olvasmányom.


 Főoldal

2016. január 11.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png