Színház

A Gyulai Várszínház augusztus 16. és 18. között tartotta a Márai Sándor Napokat. Kovács Tamás nézői összegzése.

„Bartis Attila novellái olyan varázslatok, amelyekkel egy ilyen rituálé a legtökéletesebben vihető végbe. Bogdán Zsolt pedig az a színész, aki ezt képes is megtenni.” Izer Janka az Amikorról.

A nagy múltú Shakespeare-fesztivál a koronavírus-járvány ellenére idén nyáron is folytatódik. Habár most a rendezvényt kísérő konferencia elmaradt, július első hétvégéjén négy eseményt is...

A Gyulai Várszínház 57. évadának ünnepélyes megnyitója, illetve a nívódíjak átadása után a közönség Acsai Roland Farkasok című drámáját tekinthette meg, Formanek Csaba rendezésében. Fazekas Sándor...

„Kétségem nincs, a Nemzeti Színház, ha tehetné, e cikkem íródása napjaiban Trianon-témájú előadását, a Tizenhárom almafát játszaná. Mozaikos szellemi fénytörésben, amikor egymásra vetül pünkösd...

A Nemzeti Színház olyan előadásokat látott vendégül idén Budapesten, amelyeket nagyon ritkán láthat egy rendezvényen belül fesztiválközönség. Beretvás Gábor a hatodik MITEM fesztiválról.

Az Erdélyi Hét nevet viselő kisfesztiválon 9 produkciót – köztük egy gyermek-bábdarabot és egy felolvasó-színházit – láthatott a közönség. Balogh Tibor fesztiválértékelő írása.

A Deszka fesztivált hagyományosan Debrecenben rendezik meg, minden év tavaszán. Most kicsit nosztalgiázunk: nyomtatott számunkból tesszük közzé Zsigmond Andrea tanulmányát a színházi szemléről.

Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, Vecsei H. Miklós újrafordításában volt látható a Vízkereszt, de amúgy mindegy, a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház közös produkciója a Gyulai Shakespeare...

A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban összegyűlt várszínházi közönség július 10-én este A vihart láthatta a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásában, a Shakespeare Fesztivál...