Várfalvy Emőke
A kozmikus karácsonyi rejtély
A James Webb űrtávcső percre pontosan egy évvel azután, hogy Föld körüli pályára állt, különös manőverbe kezdett.
Az űrközpontban ülő csillagászok értetlenül nézték a műszereket, képernyőiken futkosó számsorokat és persze egymást. A központ vezetője, aki idén végre otthon lehetett volna a családjával karácsony napján, gyöngyöző homlokkal rángatta magára a pulóverét.
A világ számos fejlett országában készültségbe helyezték a rakétaelhárító rendszereket, biztos, ami biztos.
Mindenki ugyanazt két kérdést ismételgette: mi történik, és ki érte a felelős?
A választ senki sem tudta.
A James Webb űrtávcső eddig fantasztikusan végezte a dolgát. Bekukucskált közvetlenül az ősrobbanás után keletkezett első csillagok, galaxisok és bolygórendszerek bölcsőjébe, kutatta az élet keletkezésének ősrégi szikráit. Téren és időn át mindent meglátott és megmutatott a csillagászoknak:
lenyűgöző kozmikus szirteket, óriás gázbolygókat, planetáris ködöket és sok-sok olyan messzeségben lévő galaxist, amilyet még a tudósok sem tudnak ésszel felfogni.
Páratlan, varázslatos, lélegzetelállító ‒ bámulták az emberek a hírműsorokban, cikkekben, online videókban megjelenő képeket. És még az sem tántorított el őket az ámulattól, hogy néhány képről kiderült, egy tréfás kedvű tudós reggelijéből származó kolbászról készültek.
Most viszont a James Webb űrtávcső nem reagált egyetlen külső parancsra sem.
Aztán a különös manőver befejeződött: az űrtávcső egyenesen a Földet nézte.
Az űrközpont vezetője ekkor már az irányítóközpontban tördelte a kezét. Az amerikai elnök és tanácsadói igyekeztek a bolygó minden vezetőjét meggyőzni, hogy nem, semmiképpen sem karácsony napján jön el a világvége.
Kicsit mégis elbizonytalanodtak, mikor a bolygón minden televízióadás és online közvetítés elsötétült.
Az emberek morcosan nyomkodták készülékeiket, aztán ámulva bámulták a kivilágosodó képernyőket.
A világon minden televíziócsatornán, minden okoskészüléken és számítógép-monitoron, mint egy unalomig nézett amerikai ufós filmben, ugyanazok a képek jelentek meg.
A James Webb űrtávcső élő, egyenes adásban közvetítette legújabb csodás felfedezéseit:
Először egy édesanyjára mosolygó kisbabát.
Két egymással birkózó kutyakölyköt.
Egy nagymamát, aki frissen sült pogácsát tesz az ünnepi asztalra messziről is eljött családtagjai elé.
Egy tiszta vizű patakot, s benne önfeledten úszkáló pisztrángokat.
Egy zenészt, aki élete legfontosabb koncertjén behunyt szemmel muzsikál maroknyi közönségének.
Egy sünfészket.
A Föld egyik legöregebb fenyőjét, amint méltóságteljesen engedi, hogy tűlevelei között átsüvítsen a szél.
Egy tűzoltót, aki mosolyogva törölte meg kormos arcát bevetés után.
Egy naplementét a sivatag felett.
Napkeltét a Vörös tenger partján.
Ködöt megfestő meleg fényű autófényszórót.
Kéken ragyogó jégvirágokat.
Egy vörösbegyet.
Harmatos fűszálakat.
Óvodáskacagást.
A végtelenbe vágtató vadlovakat.
Nyugdíjas házaspárok reszkető kézfogását.
Tücsökzenétől hangos mezőket.
Méltóságosan néma barlangokat.
Apró egysejtűek igyekezetét.
Cetóriások lomha integetését.
A hajnal csendjében békésen gőzölgő bögre kávét.
Üdvözlést.
Búcsúzást.
Gömböcugrókát.
Egy világvégi kis falut.
Égbekapaszkodó felhőkarcolós, esti fényben fürdő várost.
Egymásra ragyogó szempárokat.
Ölelést.
S mikor a Föld összes országában véget ért karácsony első napja, a James Webb űrteleszkóp aranyló tükre már újra a végtelent kémlelte, újabb csodák után kutatva.
