Nógrádi Gergely
(Wagner Margit fotója)
Nógrádi Gergely
A pirosra sült pocok
Napozik a pici pocok
S egyre rafinál:
„Nincs is szebb a barnára sült
pocokpofinál.
Majd ha meglát, minden kislány
Értem lelkesül!”
Ám míg álmodozik, feje
Tűzpirosra sül.
Lám, a láma
Lám, a láma hája reng,
dicső múltján elmereng.
Egykor csinos bonviván volt,
egész világ érte csápolt.
Ám a láma megnősüle,
s minden este barátfüle
volt tálalva őkelmének;
befellegzett fess testének.
A bak kaja
Hallgat a baklak,
baktat a kan vad,
zab ma az abrak,
lankad a nagybak.
Új menü kéne.
Messzi Mükéne
ormain – így volt! –
más kaja dívott.
Rozmár-mese
Zord a vad rozmár, mert neje
ütődött utódot szüle.
„Bamba bébim, az értelem
nálad bizony nem lételem…”
– szólt, majd felhúzott egy gatyát,
s áttörte sarkkör fagyát.
De egyszer csak megállt: „Szegény,
ha lüke is, hát az enyém!”
A vén kecske
Míg bálba tartott a kecske
eképp szuszogott vénecske:
„Elkapom a sok menyecskét,
s játszunk egy kis szerelmecskét.”
Ám a szaftos gondolatra
falfehéren bukott hasra.
Orvosa legyintett: „Kampec,
bekrepált az öreg jampec.”
