Egri Mónika
A medve és a panel
A medve, bár nem jókedvében,
de beköltözött a panelbe.
Hitele bedőlt,
mikor munka helyett
többnyire ledőlt.
Sokáig ezt így nem húzhatta,
barlangját először kiadta.
De a zugot tönkrevágta
két haszontalan ebadta,
kik szintén bedőlt hitelesek,
és fizetni ők is kötelesek.
Aztán egy évbe is beletelt,
míg végül vett egy panelt.
No, nem egy egész házat,
négyzetméterre sem százat.
Olyan ötvenes jóféle retrót,
mint amilyen ő maga is megvolt.
A lakásban volt meleg víz meg áram,
vendégek is jöttek néha páran,
volt közös költség, lakásavató,
szomszédoknál puki, recsegő padló.
A felette lakók folyton bútort toltak,
mellette meg galambok kurrogtak,
denevérek laktak nappal a falban,
poloskák meg az ablakban.
Mit lehet itt tenni, gondolta a medve,
a takarítástól elment a kedve,
a feje is fájt, a méz is elfogyott,
depressziósan a tetőre slattyogott.
Ott leült és nézte a forgalmat,
reggelente orrára száradt a harmat.
Aztán egyszer, a kémény mögött
egy jófajta könyvbe ütközött.
Poros volt és dohos, de olvasható,
antik darab, ma már nem kapható.
De ezt a medve nem tudhatta,
csak azt, hogy még sohasem olvasta.
Belelapozott, és aztán eltűnt az idő,
nem volt már panelház, sem denevérfelhő.
Csak betűk voltak, apró mondatok,
medvének való, szőrmókos gondolatok.
És a medve időről időre
néha felmegy olvasni a tetőre.
De ez csak mese, ne higgy nekem,
csak itt van egy panel szemben velem,
és olyan üresnek tűnt a reggeli fényben –
gyártottam egy medvét, aki olvas éppen:)
