Vörös István
Nyári reggel
Kora reggel botorkálsz,
hogyha felkelsz, vízen jársz,
de csak pucér talppal lépsz,
mert az álom rajt van még
a reggeli ég szélén,
zölden, kéken, négyfélén.
Négyféle itt már minden,
a valóság átbillen,
azon, ami éppen van,
de persze csak álmodban.
Mi van?
Amíg egér és macska van,
amíg gepárd és impala,
amíg öreg és kisbaba,
addig lesz: volt, van és soha,
amíg van cápa és lazac,
két hal, de mégse ugyanaz,
hát addig mondd meg, hogy van ez,
amíg van nyár és van tavasz,
de nem a tél félelmetes,
az ősz is jót hozhat neked,
egy kellemes meleg napot,
mikor minden tökéletes,
az égen szőlőfürt ragyog,
és must esik, ha este lesz,
hiszen az alkony présbe tesz,
minden lenyugodott napot,
amíg van nappal és sötét,
addig lesz: volt, van és soha,
amíg a hold az ég sörét
kiissza, és fény fut köréd,
de minden perce egy karát,
keresd az égnek doktorát,
amíg az ősz gyógyítható,
s a télre sincs különadó,
amíg a hőség bírható,
amíg van kék és szürke ló,
amíg van rózsaszín tehén,
addig még van pár vicc talán.
Sanzon fagypont körül
Jaj, 0, jaj, 0!
Ó, 0! Ó, 1!
Jaj, 2, jaj, 2,
ó, 2-1!
Nézd 3, nézd 3,
de szép is a 4,
Jaj, 0, jaj, 0!
Ó, 2-7!
Mi marad, ha fogyunk?
Jaj, 3, jaj 1!
Beomlik a 0,
és bedől a hegy.
Jaj, 0, jaj, 0!
Ó, 0! Ó, 1!
Jaj, 2, jaj, 2,
ó, 2-1!
Harmad-szonett
1 az 1-re,
szám a számra,
hullik már a
fény is egyre.
1-re támad
még egy 1-es,
és 2 1-es,
mint a lábad
jár a számos
végtelenben.
Fékevesztett
szép világ hoz
fényt a fényhez
számot számhoz.
