Kulin Borbála

Kecskebúcsúztató

Kis barátunk,
nincsen több káposzta,
meggyfarügy, akáclevél!
Nem eszik, rágódik
többé semmin se,
ki nem él.

Vártad bár, nem mekeg
kis gidád sem neked
soha.
Lehet sors ily mostoha.

Láncod az üres kecskeólba
akasztva bambán
csüng azóta.
S engem kín gyötör:

érhet-e igaz vád
miattad, hisz én voltam a gazdád?!

Hanem tudom én.
Egy napon majd, mikor
minden egykor élt halott
boldog égi honát záró kapujához érek,
ott talállak téged.
Téged talállak ott.

Ott állsz majd utamban:
két szarvad konok
tested hófehér –
hogy fogok félni én!

Úgy nézek majd szűk szemedbe
sírva, remélve,
ahogy te néztél
– átkozott nap –
akkor az enyémbe.

S várom, hogy szelíd légy
és kegyelmet mekegj:
„Gyere, gazdám,

gyere,

beeresztelek!”

Főoldal