Kritikák
„Az impresszionizmus szabadsága” – Kontra Ferenc Lepkefogó című novelláskötetéről
„A tragédiákat okozó emberi gonoszság, rosszakarat, önzés, őszintétlenség, kicsinyesség és számítás süt át az új Kontra-kötet novelláin, aminek következtében »mindenki megérzi a közeledtét annak, ami...
„a víz felszíne nyugodt” – Sütő Csaba András nempróza című kötetéről
„Folyamatosan mozgásban lévő szövegekről van szó, amelyeknél az újraolvasás során mindig másra figyelhet fel az ember. A fragmentumszerűség, a kimondatlan, elhallgatott részletek hiányérzetet is...
Szürke eminenciások – Horváth László Imre: A Kicsi embere
„A történelmi háttér egyenetlen volta miatt a regény fő mozgatórugója számomra inkább az volt, hogy az elbeszélő vállaltan együttműködő, cinikus hozzáállása és világszemlélete olyan etikai kérdéseket...
Képekben a lényeget – Péntek Orsolya: Hóesés Rómában
„A Hóesés Rómában az éghajlati adottságok miatt egy kivételes pillanat, a szerző pedig egy család életéből villant fel ritka, de annál jelentősebb pillanatokat, élethelyzeteket, amelyek a családtagok...
Közel hajolni a honvágyhoz – Tompa Andrea: Haza
„Egy ilyen megbékélési kísérletnek a lenyűgöző, mikroszkopikus részletességgel megragadott bemutatása a szerző negyedik regénye, melynek kérdései valószínűleg hatalmas hullámokat vetnek minden olvasó...
Valahogy így, de mégis másképp – Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb
„Harag Anita lényegretörő, szikár mondataiban nincs helye mellébeszélésnek. Prózája többféle érzékterületet is mozgásba hoz, leghangsúlyosabban azonban a test tapasztalata, a tapintás, az érintéssel...
Ennyi volt a forradalom – Markó Béla: Egy mondat a szabadságról
„Az új kötet azonban egy új hang megjelenését és néhány új téma felbukkanását hozta, némi meglepetésre, bár nem teljesen előzmények nélkül.” Markó Béla kötetéről Bedecs László kritikája. 
„… egy természetes, szelíd gyógymód”, a biblioterápia
„A fejlesztő biblioterápia a könyvtárak és a közösségi terek jövője lehet és kell is, hogy legyen – mindamellett, hogy szervesülnie kellene az alap- és középfokú iskolai oktatásba is (...)” – Büki...
A család mint „ismerősök gyülekezete” - Barnás Ferenc: Életünk végéig
„Barnás Ferenc több szempontból is kihagyhatatlan olvasmányát elsősorban a hangulata, a megteremtett atmoszférája teszi letehetetlenné.” Az Életünk végéig című regényről Baráth Tibor kritikája. 
Provokatív, szókimondó – Lakatos Mihály: Súlyos ügyek
„Ha valamilyen vérpezsdítő, indulatokat gerjesztő vagy egyszerűen gondolkodásra késztető könyvet szeretnénk olvasni, akkor Lakatos Mihály Súlyos ügyek című könyvét érdemes választanunk. A tárcákat és...
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Petres Kincső: Égetett szienaGulyás Gábor: Kereszteződések
Egressy Zoltán: A remeteVasas Tamás: fotók erdőjárásrólHodossy Gyula: Még tartFarkas Wellmann Éva: Illesztések
Balássy Fanni: Tebenned hittemKiss Ottó: Fekete kapu, rozsdás szögCsabai László: RáadásOberczián Géza: Izland
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg