Hírek

 

 B__RKA___s_Elek_Tibor_Konyvbemge-001.jpg

 

Székelyudvarhelyre evez a Bárka

 

A Békéscsabán működő Bárka folyóirat első őszi rendezvényét a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében tartja szeptember 16-án, pénteken, 18 órától. Nem véletlenül éppen ott, hiszen egyrészt Udvarhely Békéscsaba testvérvárosa – és ezt a kapcsolatot a közös programokkal is erősíteni kívánják –, másrészt az irodalmi, művészeti, társadalomtudományi folyóirat jelentős olvasói bázissal rendelkezik a székely anyavárosban. 

Az eseményen a szerkesztők beszélnek a Bárkáról általában, valamint hangsúlyosabban az idei lapszámokról: a legizgalmasabb szövegekről, összeállításokról, szerkesztői műhelytitkokról.

Jelen lesz Elek Tibor irodalomtörténész, főszerkesztő, aki szeptember 18-án Tamási Áron-díjat vehet át Farkaslakán,
Farkas Wellmann Éva költő, főszerkesztő-helyettes,
Szil Ágnes író, a prózarovat szerkesztője és
Kiss László író, aki a versrovatért felel.

A szerkesztők egy-egy rövid szépirodalmi felolvasással is készülnek, és a lap szerzői közül két udvarhelyi meglepetés-vendég is lesz: Lőrincz György és Bálint Tamás.

Az est második felében mutatják be Elek Tibor új, Szerelmem, Erdély (Válogatott és új esszék és kritikák Erdély magyar irodalmáról) című kötetét.

Az est házigazdája és moderátora Szakács István Péter író.

 

A Facebook-eseményért kattints ide.


Főoldal

2022. szeptember 07.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png