Esszék, tanulmányok

  

Nagy László Bálint

 

Ismeretterjesztés, függetlenség,

jótékonyság, hit…

A Munkácsy-festmények közösségi reprezentációja élőképekben

 

A képzőművészet és a színház köztes műfaja, az élőképek hazai történetének fontos állomásai Munkácsy Mihály ismert festményeinek megjelenítései. Oskar Bätschmann az élőképeket a – már a 18. században jellemző, Munkácsy esetében korszerű villanyvilágítást alkalmazó – fáklyafényes múzeumi bemutatókkal együtt interpretálja, mint ahol a befogadók mintegy újra-alkotják a műalkotásokat:

A közönség a pygmalioni magatartást kétféle, szórakoztató formában ültette át a gyakorlatba: élőképek – tableau vivants – és fáklyafénynél történő galérialátogatások formájában. Friedrich Melchior Grimm egy Diderot Salonjához írott 1765-ös kiegészítésben az élőképeket a társaságok új, tanulságos szórakozásaként mutatja be. A „művészeti maskarádé” problematikáját, a képek színházi előadássá változtatásának hátrányait, melynek során a résztvevők jelmezt öltöttek vagy mozdulatlanná merevedtek, Goethe az 1809-es Vonzások és választásokban, Kleist pedig az 1810-ben megjelent A marionettszínházról című írásában sorolja fel. Ám az élőképek hatását nem szabad alábecsülnünk: Jacques-Louis David Brutusa politikai jelentőségét nem az 1789-es Szalonnak, hanem egy 1791 novemberében rendezett élőképes színházi bemutatónak köszönhette, melyet Voltaire Brutusának premierje után került sor. Még Hegel is dicsérte az élőképek hasznosságát és örömteliségét, s csak azt kifogásolta, hogy a hétköznapi arcok alkalmatlanok a szellemi kifejezésre.[i]

 

Munkacsy_elokep.jpg
Munkácsy Mihály: Siralomház c. festménye alapján bemutatott élőkép Karcagon.
In: Képes Pesti Hírlap. LVII. évf. 174. sz. 1935. VIII. 2. 2. o.

 

A 19–20. századi hazai Munkácsy-kultuszhoz szervesen kapcsolódtak az élőképek színrevitelei: 1879 és 1944 között mintegy félszáz produkciót dokumentáltak. A Bätschmann által kiemelt közösségi alkotói-befogadói élmény, szórakoztató jelleg és politikai üzenet mellett ezen előadások legfontosabb jellemzői az ismeretterjesztés, a jótékonysági célkitűzés és – az egyházi előadások esetében – a hit kifejezése is.

Az ismeretterjesztő funkció azért hangsúlyos, mivel a bemutatott festmények döntő többsége külföldön vagy itthon, a nagyközönség elől elzárva voltak. Leggyakrabban Krisztus Pilátus előttött, a Siralomházat, a Miltont és a Tépéscsinálókat jelenítették meg.

Közülük a Siralomház 1934 júliusának végén, Karcagon előadott élőképéről maradt fenn a Képes Pesti Hírlapban fekete-fehér sajtófotó. A festményt a MANSZ (Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége) estélyén Harsányi Zsolt, az Ecce homo szerzője tiszteletére elevenítették meg. [ii]

 

Az arisztokráciától a munkásosztályig – A Munkácsy-élőképek résztvevői és befogadói

 

Az élőképek előadásai alapján konklúzióként levonható, hogy a hazai Munkácsy-kultuszban minden társadalmi réteg és felekezet érdekelt és érintett volt. A bemutatók – az amatőr szinttől a színházi profizmusig teljesen vegyes színvonalat képviselve – minden esetben közösségi élményt jelentettek: ezek színterei egyaránt lehettek színházak, bálok, estélyek, szalonok, különféle iskolai- és műkedvelő előadások[iii], több esetben nemzeti ünnepekhez kapcsolódva.

A témaválasztást a nemzeti reprezentáció (mint az 1902. szeptember 27-én Kassán, a Nemzeti Színházban előadott látványos Honfoglalás[iv]), ennek központi részeként az 1848–49-es függetlenségi hagyomány (Siralomház, Tépéscsinálók, Újoncozás), a Krisztus-trilógiában megmutatkozó „emberarcú Isten”, ill. a romantikus művészeszmény (Milton, Mozart) határozta meg.

A társadalmi kontrasztot jól szemlélteti a Milton-kép előadása, Ferenc József és a királyi ház több tagja jelenlétében a Várszínházban 1886. május 11-én és 12-én rendezett jótékonysági arisztokrata műkedvelői előadáson Zichy Jenő színpadra állításában (a Pesti Bölcsőde-Egyesület, a Budapesti Gyermekmenhely-Egyesület és a budai Mária Dorottya Jótékony Nőegyesület javára)[v], ill. az Újoncozás megjelenítése az Újpesti Torna-Egylet javára, két hónappal a megalakulását követően 1885. augusztus 15-én, a Rákospalotai Parkban tartott népünnepélyen, Bezerédi (Brozorád) Gyula szobrászművész rendezésében. [vi]

A két eltérő célközönsége (a főnemesség és a városi munkásság) ellenére a két rendezvény közös nevezője a jótékonysági jelleg, amely szervező-elvként már a kezdetektől a legtöbb Munkácsy-élőkép előadását meghatározta…

 

A Milton és a Krisztus Pilátus előtt – az első színházi élőképek

 

Munkácsy Mihály festményeit 1879-től jelenítették meg élőképben. Az év februárjában láthatta egyetlen alkalommal a Miltont a fővárosi közönség a mai Képzőművészeti Egyetem, a Régi Műcsarnok épületében.[vii] A művet hamarosan élőképben is bemutatták: április 7-én és 8-án a székesfehérvári színházban, műkedvelőkkel (Zichy Jenő rendezésében)[viii], majd április 26-án és 27-én az esztergomi Nyári Színkörben a királyi pár tiszteletére, a Tépéscsinálókkal együtt (Paczka Ferenc színrevitelében). Mindkét produkció bevételeit a szegedi árvízkárosultak javára fordították.[ix]     

A Krisztus Pilátus előtt című képet a mű európai körútján 1882. február 18-tól egy hónapon át szintén a Régi Műcsarnok épületében állították ki. A mintegy 80 ezer fős látogatói létszám tekintetében az addigi legsikeresebb hazai kiállításnak bizonyult. A festmény számos korabeli költeményt ihletett, közülük Reviczky Gyuláé kiemelkedő.[x] Több színtársulat is a repertoárjára tűzte a Krisztus Pilátus előtt-et. Elsőként 1882. április 1-én Kolozsvárott, a Nemzeti Színházban a teátrum nyugdíj-alapja javára került színre, Mátray Betegh Béla[xi] rendezésében. A Pesti Hírlap tudósítása szerint Mátray főrendező a fővárosban megtekintette a Régi Műcsarnokban a képet, „hogy közvetlen tanulmányozás után rendezhesse az élőképet.[xii] Áprilisban Sopronban[xiii] és Temesvárott[xiv] – a helyi színházakban – kelt életre a festmény. A miskolci társulat a Krisztus Pilátus előtt-et és Siralomházat Beczkói József színházi festő rendezésében május és szeptember között Sátoraljaújhelyen[xv], Ungváron[xvi], Munkácson[xvii] és Beregszászon[xviii] adta elő. A vidéki teátrumok előadásának célközönségét a helyi városi polgárság jelentette.

A fővárosban az 1882. augusztus 20-i államalapítási ünnepség központi részét képezte a Krisztus Pilátus előtt élőképe. A Városligeti-tavon egy nagy evezős tutajon a Budai Katolikus Legényegylet tagjai adták elő látványos beállításban, görögtűz mellett, Bártfai Paczona Antal színész rendezésében.[xix]

 

Egyházi színrevitelek

 

Egyházi intézmények (köztük iskolák) és szervezetek is tág teret biztosítottak a Munkácsy-élőképek megjelenítésének.

Katolikus részről főként a Krisztus Pilátus előtt és az Ecce homo festményeket választották: Kalocsán a 1890. november 11-én a Jezsuita Kolostorban az előbbi[xx], 1900. december 27-én és 1901. január 1-én az Érseki Főgimnáziumban az utóbbi került színre.[xxi] 1913. március 30-én az esztergomi Fürdő Szálló nagytermében a Tépéscsinálókat láthatta a közönség, a soraiban Csernoch János hercegprímással, a Vörös Kereszt helyi fiókja jótékonysági hangversenyén és estélyén.[xxii]

A trianoni diktátummal Romániához csatolt Erdélyben a magyar közösség és identitástudata reprezentációját is szolgálta az Aradon, a Városi Színház katolikus művészestjén az 1928. március 23-án bemutatott, majd több alkalommal megismételt Jézus élete c. élőképsorozat. 20 élőkép [xxiii], köztük a Munkácsy trilógiájának két darabja, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota elevenedett meg Hetényi Elemér főrendező és a helyi magyar főgimnázium tanárainak rendezésében, „aradi úriasszonyok és úrleányok” közreműködésével. [xxiv]

A református részről 1900. december 15-én a hódmezővásárhelyi Fekete Sas Szálló nagytermében a helyi Református Nőegylet estélyén a Krisztus Pilátus előtt-et[xxv], 1913. május 18-án a székelyudvarhelyi Kálvin Szövetség Kenessey Béla püspök látogatása alkalmából, a templom körüli tér rendezésére tartott estélyen az Ecce homo-t adta elő.[xxvi]

A Pesti Izraelita Nőegylet 1894. március 14-én Munkácsy és a felesége személyes részvételével a Vigadóban a VII. kerületi Népkonyha javára rendezett estélyt (hangversennyel és bállal), amelyen az Ószövetséghez kapcsolódó, bűnbeesés témáját feldolgozó, Elveszett paradicsom keletkezését ábrázoló Miltont vitték színre. „A kitűnő művész, ki nejével együtt végig nézte az előadást, meg volt elégedve az utánzattal.” – írta a Pesti Hírlap recenziója.[xxvii]

 

Krisztus emberi arca a Vígszínházban

 

A Munkácsy-kultusz az 1900. május 9-i, hatalmas tömegeket megmozgató temetéssel érkezett a tetőpontjához. Ekkor került sor a színházi értelemben talán a legkomplexebb és legkidolgozottabb Munkácsy-élőkép, a Krisztus Pilátus előtt előadására a Vígszínházban, Ditrói Mór rendezésében. (Előzménynek tekinthető az ekkor már rendezőként itt működő Mátray Betegh Béla 1882-es kolozsvári színpadraállítása. A két koncepció közötti kontinuitás feltárása viszont további kutatást igényel.) A festmény 1900. május 8-án a Többsincs királyfi mesejáték (a műfajválasztást valószínűleg a műsorban már előre megtervezett jótékonysági jelleg miatt nem bírálták felül: árvaházakból érkeztek gyermekek az estre), a temetés napján, 9-én Gerolamo Rovetta: A becstelenek című drámája, 13-án pedig a Mozgó fényképek előadása előtt elevenedett meg. A szereplők között olyan ismert művészek tűntek fel, mint Gál Gyula (Pilátus), Hegedűs Gyula, id. Szathmáry Árpád és Péchy Kálmán. Jézust egy vígszínházi színinövendék formálta meg.

Az ún. vígszínházi stílus megalapítója, Ditrói Mór valószínűleg lehántotta a festményről a patetikus megközelítést és – Renan hatására is – Krisztus emberi arcát tette élővé.

Én az emberi alakban megjelent Istent akartam ábrázolni.[xxviii] – Munkácsy ismert nyilatkozata a Krisztus Pilátus előtt kapcsán adekvátan mutat rá az alkotói intencióra. Az emberi aspektus hangsúlyozásával minden bizonnyal Ernest Renan Jézus élete c. könyvének inspirációja is megnyilvánul a trilógia képein. Egyébként maga Renan is megerősítette a kép kapcsán: „ő is így képzelte a maga Jézusát”. [xxix]

A Vígszínházban a piros plüss keretben bemutatott mintegy tíz perces Krisztus-élőképet két gyászzene, Mendelssohn Gyászindulója és Grieg Peer Gynt kísérőzene-szvitjéből Aase halála kísérte. A zenei aláfestés úgy tűnhet, inkább a Golgotához lett volna adekvát, viszont Ditrói inkább a tragikus végkifejletet kívánta előrevetíteni.

A Vígszínház a Munkácsy remek alkotását a legnagyobb művészi gonddal reprodukálta s úgy a festmény plasztikája, mint színhatása dolgában hű maradt az eredetihez. … Meg kell még említenünk a pompás világítási effektust…” – számolt be a Képzőművészeti Társulat szakmai lapja, a Műcsarnok Munkácsy-emlékszáma az előadásról. [xxx]

 

Élőképek Munkácsy jelenlétében

 

A Munkácsy jelenlétében előadott élőképek a kultusz szempontjából külön elemzés tárgyát képezhetik. 1891. október 12-én a Honfoglalás képéhez tett körútja alkalmával az alkotó a kolozsvári teátrumban a Krisztus Pilátus előttöt tekintette meg, Murai Károly Virágfakadás című vígjátéka, ill. Csepreghy Ferenc és Erkel Elek Sárga csikó című népszínműve előtt. [xxxi]

Az 1894-es, a feleségével közösen tett utazás alkalmával először a fővárosban, Földváry Emília Múzeum körúti szalonjában március 5-én a Milton és a Mozart élőképét látták[xxxii], majd a pozsonyi színházban március 10-én Krecsányi Ignác társulata adott a házaspár tiszteletére díszelőadást. Nyitószámként Péteri Pál teológus Munkácsy tiszteletére írt alkalmi ódáját a Vígszínház későbbi meghatározó színésznője, Haraszthy Hermin adta elő, majd a Krisztus Pilátus előtt élőképet jelenítették meg. Az alkotó alteregója is megjelent a süllyesztőből színpadon: a festőt „a maszk nagymestere”, a naturalista maszkok és parókák készítőjeként ismert Réthey Lajos (később a Magyar Színház és a Renaissance Színház tagja)[xxxiii] alakította. Ezt követően Verő György A szultán című operettje és Szigligeti Ede Csikós c. népszínműve első felvonásai szerepelt a műsoron. [xxxiv]

A már említett Vigadó-beli jótékonysági estély[xxxv] után másnap, március 15-én – a nemzeti ünnep alkalmával – Bischitz Dávidné Fischer Johanna jótékonysági estélye zárta le a Munkácsy-pár körútját: „Bischitz Dávidné pártfogása alatt jótékony célra rendezett élőképeket nézi meg Munkácsy, a hol az ő képei közül is bemutatnak néhányat.” – adta előrejelzésül a Budapesti Hírlap.[xxxvi]

 

Az 1901-es békéscsabai Munkácsy-emlékünnepély élőképei

 

Munkácsy Mihály halálának 1 éves évfordulóján a békéscsabai emlékünnepélyen (ekkor avatták az inasévek lakhelye, a Lang-ház emléktábláját) az özvegy Cécile Papier jelenlétében a Városi Színházban a Siralomház és Falu hőse élőképei Jókai Mór: Keresd a szíved című drámáját foglalták keretbe:

Munkácsyné és a vendégek tíz óra utánig jelen voltak az előadáson s elöljártak a tapsolásban. A sikerült élőképeket háromszor is látni kívánta a közönség” – tudósított a Békésmegyei Közlöny. [xxxvii]

 

A hagyomány felelevenítése

 

A II. világháborút követően megszakadt az élőképek hagyománya, így Munkácsy Mihály festményeit sem jelenítették meg ilyen formában. Az elmúlt két évtizedben viszont többször is felelevenítettek élőképekben közismert képeket.

2003. január 22-én a miskolci Herman Ottó Múzeum Munkácsy-kiállításának megnyitóján „az Ady Művelődési Ház Interaktív Színpadának amatőr művészei pedig azzal tették még emlékezetesebbé az eseményt, hogy a megnyitó közönségét élőképekkel fogadták.[xxxviii] 2006. július 4-én pedig a békéscsabai Csaba Center Napok programján (a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztatóközpontban) szerepeltek Munkácsy-élőképek.[xxxix] Az említett két esetben a sajtóhíradásokban nem szerepel, mely festményeket vitték színre.

Az utóbbi időszakban pár alkalommal a Rőzsehordó nőt láthatta a közönség: 2007. október 28-án Budapesten a Művészetek Palotájában, a Cifra Palota sorozatban Békéscsaba megyeszékhely bemutatkozásaként[xl], 2014. június 12-én pedig Békéscsabán, a Munkácsyval a téren – Művészeti kavalkád, időutazás a festőfejedelem korába a Szent István téren programjában.[xli]

A mai élőkép-előadásokkal kapcsolatban konklúzióként levonható, hogy a korábbi funkciók közül csak a szórakoztató és az ismeretterjesztő jelleg maradt meg.

 

 

[1] Oskar Bätschmann: Kiállító művészek. Kultusz és karrier a modern művészet rendszerében. Budapest, 2015. L’Harmattan. 22-23. o.

[2] Képes Pesti Hírlap. LVII. évf. 174. sz. 1935. VIII. 2. 2. o.

[3] Szívesen játszottak diákok Munkácsy-élőképeket elemi- és középiskolákban. A Nagyszalontai M. Kir. Állami Főgimnázium 1916. április 8.-i és 9.-i ifjúsági estélyein három kultikus festményt, a Búsuló betyárt, az Újoncozást és a Siralomházat jelenítettek meg. – In: A Nagyszalontai M. Kir. Állami Főgimnázium értesítője az 1915-1916. iskolai évről. Nagyszalonta, 1916, Székely J. Jenő Könyvnyomdája.  8-9. és 84-86. o.

[4] Felsőmagyarország. XVIII. évf. 224. sz. 1902. IX. 30. 5. o.

[5] Budapesti Hírlap. VI. évf. 129. sz. 1886. V. 10. 3. o.; Budapesti Hírlap. VI. évf. 131. sz. 1886. V. 12. 5. o.; Fővárosi Lapok. XXIII. évf. 112. sz. 1886. IV. 22. 812-813. o.; Fővárosi Lapok. XXIII. évf. 129. sz. 1886. V. 10. 941. o.; Fővárosi Lapok. XXIII. évf. 130. sz. 1886. V. 11. 949. o.; Fővárosi Lapok. XXIII. évf. 131. sz. 1886. V. 12. 952-953. és 957. o.; Fővárosi Lapok. XXIII. évf. 132. sz. 1886. V. 13. 961. o.; Nemzet. V. évf. 131. sz. 1886. V. 12. 3. o.; Nemzet. V. évf. 132. sz. 1886. V. 13. 3. o.; Ország-Világ. VII. évf. 20. sz. 1886. V. 15. 328. o.; Pesti Hírlap. VIII. évf. 129. sz. 1886. V. 10. 4. o.; Pesti Hírlap. VIII. évf. 131. sz. 1886. V. 12. 7-8. o.; Pesti Napló. XXXVII. évf. 121. sz. 1886. V. 2. 2. o.; Pesti Napló. XXXVII. évf. 129. sz. 1886. V. 10. 2. o.; Pesti Napló. XXXVII. évf. 130. sz. 1886. V. 11. 3. o.; Vasárnapi Ujság. XXXIII. évf. 17. sz. 1886. IV. 25. 276. o.; Vasárnapi Ujság. XXXIII. évf. 20. sz. 1886. V. 16. 324. o.

[6] Fővárosi Lapok. XXII. évf. 194. sz. 1885 .VIII. 18. 1248. o.

[7] Vasárnapi Ujság. XXVI. évf. 9. sz. 1879. III. 2. 139. o.

[8] Ellenőr. XI. évf. 182. sz. 1879. IV. 11. 3. o.; Fővárosi Lapok. XVI. évf. 84. sz. 1879. IV. 11. 410. o.

[9] Fővárosi Lapok. XVI. évf. 98. sz. 1879. IV. 29. 480. o.

[10] Császtvay Tünde: Magyarország Munkácsy előtt – Munkácsy Magyarország előtt. In: Enigma. XII. évf. 43-44. sz. 2005. Munkácsy-olvasókönyv. 114-128. o.; Reviczky Gyula: Munkácsy képe előtt. In: Fővárosi Lapok. XIX. évf. 43. sz. 1882. II. 22. 277. o.; Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt (Munkácsy képe). In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta, a mutatókat összeállította: Császtvay Tünde. Budapest, 2007, Argumentum Kiadó / Országos Széchényi Könyvtár. 140. és 732-734. o.

[11] Mátray Betegh Béla később a Vígszínházban a pályáját szintén Kolozsvárott kezdő, helyi születésű Ditrói Mór közeli munkatársaként vált ismertté.

[12] Pesti Hírlap. IV. évf. 74. sz. 1882. III. 15. 4. o.

[13] Fővárosi Lapok. XIX. évf. 84. sz. 1882. IV. 13. 537. o.; Pesti Hírlap. IV. évf. 98. sz. 1882. IV. 9. 15. o.

[14] A Hon. XX. évf. 111. sz. 1882. IV. 23. 2. o.; Pesti Hírlap. IV. évf. 111. sz. 1882. IV. 23. 3. o.

[15] Fővárosi Lapok. XIX. évf. 110. sz. 1882. V. 13. 695. o.

[16] Ung. XX. évf. 25. sz. 1882. VI. 18. 3. o.

[17] Szépművészeti Múzeum – KEMKI ADK 3059/1930 (plakát) – Annás főpap szerepében a később több fővárosi színházban is játszó népszerű komikus, Gyöngyi Izsó szerepelt; Bereg. IX. évf. 33. sz. 1882. VIII. 13. 3-4. o.

[18] Bereg. IX. évf. 38. sz. 1882. IX. 10. 3. o.

[19] A Hon. XX. évf. 205. sz. 1882. VII. 27. 3.o.; Fővárosi Lapok. XIX. évf. 191. sz. 1882. VIII. 22. 1193. o.; Pesti Hírlap. IV. évf. 205. sz. 1882. VII. 27. 8. o.; Pesti Hírlap. IV. évf. 226. sz. 1882. VIII. 17. 10. o.; Pesti Hírlap. IV. évf. 228. sz. 1882. VIII. 19. 5. o.; Vasárnapi Ujság. XXIX. évf. 35. sz. 1882. VIII. 27. 557. o.

[20] Budapesti Hírlap. X. évf. 312. sz. 1890. XI. 13. 4. o.; Nemzet. IX. évf. 311. sz. 1890. XI. 12. 3. o.; Pesti Hírlap. XII. évf. 311. sz. 1890. XI. 12. 5. o.

[21] A Jézus-Társasági Kalocsai Érseki Főgimnázium Értesítője az 1900-1901. iskolai évre. Kalocsa, 1901, Jircsó Antal Könyvnyomdája és Könyvkötészete. 96-97. o.

[22] Esztergom és Vidéke. XXXV. évf. 25. sz. 1913. III. 30. 4. o.

[23] Témájában az angyali üdvözlettől a feltámadásig Leonardo da Vinci, Antonio da Correggio, Annibale Carracci és Gustave Doré művei mellett főleg a 19. századi vallásos festészet alkotásai (Heinrich Hofmann /6 festménye/, Franz Ittenbach, Jozef Janssens, Josef Mathauser, William-Adolphe Bouguereau, ill. az aradi képtárban lévő Feszty Árpád: Krisztus temetése c. képe) dominálták a produkciót.

[24] Aradi Közlöny. XLIII. évf. 64.sz. 1928. III. 18. 8. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 65. sz. 1928. III. 20. 4. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 68. sz. 1928. III. 23. 8. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 69.sz. 1928. III. 24. 7. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 70.sz. 1928. III. 25. 8. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 74. sz. 1928. III. 30. 4. o.; Aradi Közlöny. XLIII. évf. 75. sz. 1928. III. 31. 8. o.; Erdélyi Hírlap. XII. évf. 2924. sz. 1928. III. 18. 6. o.; Erdélyi Hírlap. XII. évf. 2929. sz. 1928. III. 24. 4. o. (idézet)

[25] Hód-Mező-Vásárhely. XXX. évf. 94. sz. 1900. XI. 25. 3. o.; Vásárhelyi Híradó. I. évf. 18. sz. 1900. XI. 25. 4. o.

[26] Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. LVI. évf. 20. sz. 1913. V. 18. 316. o.; Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. LVI. évf. 21. sz. 1913. V. 25. 329-330. o.

[27] Pesti Hírlap. XVI. évf. 73. sz. 1894. III. 14. 10. o.; Pesti Hírlap. XVI. évf. 74. sz. 1894. III. 15. 8. o. (idézet)

[28] Az elhíresült idézet Henri de Blowitz cikkében, a londoni Timesban jelent meg, majd közölte: Christ before Pilate by Munkácsy. Paris, 1886, Ch. Sedelmeyer. p. 32. (Szöllősi Katalin ford.)

[29] Sinkó Katalin: Munkácsy vallásos képei és a századvég „szent-realizmusa”. In: Munkácsy a nagyvilágban. Munkácsy Mihály művei külföldi és magyar magán- és közgyűjteményekben. / Munkácsy in the world. Mihály Munkácsy\\\\\\'s works in private and public collections at home and abroad. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. 2005. március 24. – 2005. július 31. Szerkesztette: Gosztonyi Ferenc. Budapest, 2005, Magyar Nemzeti Galéria – Szemimpex Kiadó. 61-86. o. (74. o.); Reviczky Gyula: Jézus Pilátus előtt (Munkácsy képe). In: Reviczky Gyula összes verse. Kritikai kiadás. I. Versek. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az előszót írta, a mutatókat összeállította: Császtvay Tünde. Budapest, 2007, Argumentum Kiadó / Országos Széchényi Könyvtár. 140. és 732-734. o.

[30] Műcsarnok. III. évf. 18. sz. 1900. V. 13. 247. o. (idézet); Alkotmány. V. évf. 109. sz. 1900. V. 9. 7. o.; Alkotmány. V. évf. 110. sz. 1900. V. 10. 5. o.; Budapesti Hírlap. XX. évf. 126. sz. 1900. V. 9. 8. o.; Budapesti Hírlap. XX. évf. 127. sz. 1900. V. 10. 7. o.; Budapesti Napló. V. évf. 123. sz. 1900. V. 6. 10. o.; Budapesti Napló. V. évf. 126. sz. 1900. V. 9. 7. o.; Magyar Nemzet. XIX. évf. 126. sz. 1900. V. 9. 15. o.; Magyar Nemzet. XIX. évf. 130. sz. 1900. V. 13. 15. o.; Magyar Szó. I. évf. 86. sz. 1900. V. 10. 6. o.; Pesti Hírlap. XXII. évf. 126. sz. 1900. V. 9. 6. o.; Pesti Napló. LI. évf. 126. sz. 1900. V. 9. 8. o.; Pesti Napló. LI. évf. 127. sz. 1900. V. 10. 7. o.

[31] Nemzet. X. évf. 284. sz. 1891. X. 16. 3. o.; Székely Nemzet. IX. évf. 159. sz. 1891. X. 15. 3. o.; Vasárnapi Ujság. XXXVIII. évf. 42. sz. 1891. X. 18. 690. o.

[32] Magyar Hírlap. IV. évf. 70. sz. 1891. III. 11. 8. o.; Pesti Hírlap. XVI. évf. 71. sz. 1894. III. 12. 5. o.

[33] Magyar Színművészeti Lexikon 4. Szerkesztette: Schöpflin Aladár. Budapest, 1931, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete. 42. o.

[34] Budapesti Hírlap. XIV. évf. 69. sz. 1894. III. 10. 7. o.; Budapesti Hírlap. XIV. évf. 77. sz. 1894. III. 18. 8. o.; Fővárosi Lapok. XXXI. évf. 69. sz. 1894. III. 10. 584. o.; Magyar Hírlap. IV. évf. 69. sz. 1891. III. 10. 8. o.; Magyar Hírlap. IV. évf. 77. sz. 1891. III. 18. 9. o.; Pesti Hírlap. XVI. évf. 69. sz. 1894. III. 10. 8. o.; Pesti Napló. XLV. évf. 69. sz. 1894. III. 10. 5. o.

[35] Pesti Hírlap. XVI. évf. 73. sz. 1894. III. 14. 10. o.; Pesti Hírlap. XVI. évf. 74. sz. 1894. III. 15. 8. o. 

[36] Budapesti Hírlap. XIV. évf. 73. sz. 1894. III. 14. 7. o.

[37] Békés. XXXIII. évf. 18. sz. 1901. V. 5. 2. o.; Békésmegyei Közlöny. XXVIII. évf. 35. sz. 1901. V. 2. 3. o.; Békésmegyei Közlöny. XXVIII. évf. 36. sz. 1901. V. 5. 1-3. o. (idézet); Magyar Nemzet. XX. évf. 116. sz. 1901. V. 4. 6-7. o.; Magyarország. VIII. évf. 104. sz. 1901. V. 3. 6-7.o.

[38] Déli Hírlap. XXXV. évf. 20. sz. 2003. I. 24. 8. o.

[39] Békés Megyei Hírlap. LXI. évf. 153. sz. 2006. VII. 3. 16. o., Békés Megyei Hírlap. LXI. évf. 156. sz. 2006. VII. 6. 4. o.; Csabai Mérleg. XVI. évf. 13. sz. 2006. VI. 29. 6. o.; Délkeleti Hírnök. II. évf. 11. sz. 2006. VII. 5. 12. o.

[40] Békés Megyei Hírlap. LXII. évf. 253. sz. 2007. X. 30. 5. o.

[41] Csabai Mérleg. XXIV. évf. 11. sz. 2014. VI. 5. 4. o.; Csabai Mérleg. XXIV. évf. 12. sz. 2014. VI. 19. 1. o.

 

Megjelent a Bárka 2024/5-ös számában. 


Főoldal

2024. november 26.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Egressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versekFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokCsillag Tamás: Hazáig követnek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png