Drámák

Drámák
Potozky László: Sztrodzsegon
„Ócskapiac. Két rozoga, bádogtetővel fedett stand áll egymás mellett. Egyikben könyvek, folyóiratok, a másikban különböző halász- és vadászholmik vannak.” Potozky László Sztrodzsegon című drámájának...
Szil Ágnes: Mindenáron
"Egy öregasszonynak, akinek az egyetlen unokáját leradírozták az útról? Akit ki akart rabolni két ostoba suhanc, és szerencsétlen megzavarodott? Még börtönbe se csuknak." Szil Ágnes drámája....
"Hozzatok föl egy török foglyot a pincéből – céltáblának! Meg egy meszelynyi bort, nekem." Részlet Zalán Tibor A fáklya kialszik című történelmi drámájából (a teljes szöveg az idei 5-ös Bárkában).
A József Attila-díjas budapesti költő, író, drámaíró Kávéházháború és A Japán éjszaka című darabjai
Háy János Háromszögek című családi színjátéka (mely a Magyar Színházban tekinthető meg, Göttinger Pál rendezésében)
Egressy Zoltán drámája
Részletek Az Isten lába című egyfelvonásosból, melynek teljes szövege a Bárka 2010/2-es számában olvasható
< >
Szakács István Péter tárcáiKollár Árpád tárcáiMagyary Ágnes tárcáiZsille Gábor tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Kupovits Annamária: VágányzárAcsai Roland: Az éjszaka sötétje
Farkas Wellmann Éva: IllesztésekAcsai Roland verseiDávid Péter: MegérkezésStankovics Marianna: Ima, Vázlat, Nagypéntek
Csabai László: RáadásOberczián Géza: IzlandLackfi János: Esteli vérbeborulásCsak a tűzzel vigyázzon, Drágám!
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg