Orcsik Roland

Nincs mese

A templomban egy szegény egér kuporog az imazsámoly alatt. Várja, hogy kiürüljön a kóruspad.  Kiszellőzzön a gyóntatószék. Csonkig égjenek a gyertyák az oltáron, hogy a hűvös homály biztonságában megrágcsálhassa a barokk ezüstkehely mellé hullott ostyamorzsát. Ha megszomjazik, akkor odasurran a szenteltvízhez, szaporán kortyol belőle. Utána körbejárja az imapadokat, bele-bele kóstol az ottfelejtett imakönyvekbe, Bibliákba. Jól esik neki a finom bibliapapír, könnyen emészthető, ettől nyugodtan alszik. Ilyenkor zsíros sajtról álmodik, pucolt dióról, szotyiról vagy három kívánságot teljesítő Paradicsomról. Könnyen emészthető evangéliumról. Ezt annyira élvezi, hogy álmában böffent vagy pukkantgat is. Ám apró szuszogása éberségéről árulkodik. Mert ha netán alfás mélységekbe zuhan, akkor bármikor észrevehetik, amint elnehezülve hever a megrágcsált papírhalmok fölött. S a hajnalban kelő, dühös sekrestyés a kéznél levő első tárgyat, hatalmas feszületet vagy könyvet zúdítana pici testére, főleg, ha miseborral kezdte a napot, amitől duplára puffadt a bátorsága. Szegény rágcsálónknak a nagy csapásoktól szét is fröccsennének a teletömött belecskéi, mint megrepedt tubusból a májas. Ezért mindig félig nyitott szemmel alszik, tudván, hogy minden élvezetére ezer veszély leselkedik, arra várva, hogy előugorjanak őrhelyükről, s fölfalják azt a pici jólétet, amit nagy gonddal a templomban összegyűjtögetett. Hiába hagy cserébe fekete bogyókat örökül a hívőknek. Így lehet észrevenni, hogy merre zarándokolt a szegény egér: a szószéken, a karzaton, az oltáriszentségnél és így tovább. Kár, hogy a sekrestyés ezen is bepöccen, nem látja benne az adományozás alázatát és nagylelkűségét. Ebből is látható, hogy az emberek és az egerek között sosem lesz kiegyezés. Sosem lesz közös mennyország. Mindegyik kényesen ragaszkodik a saját örömforrásához: az ostyához és a hajszálvékony papíron nyomtatott Bibliához. Csak ritka percekben enyhül a feszültség: amikor megszólal a templomi orgona, s öblös hangjai könnyedén felemelik a legsúlyosabb ellenfeleket is az áhítat legfelső, csupán füllel érzékelhető szintjére. Ha véget ér a koncert, ahogyan feljutottak, ugyanúgy potyognak vissza a lelkek az anyag ősi törvényeihez. Nem másért, csakis ezért szegény a templom egere. Bármennyire is törekszik, sohasem birtokolhatja teljes egészében maréknyi zsákmányát. Ugyanígy az ember sem mondhatja el magáról, hogy Bibliája maradéktalanul a sajátja. Nincs mese: meg kell osztania a feltámadás hírét a rágcsálókkal is.