Pollágh Péter

Kelenföld, a jó szomszéd

A 23 kerületből a fogformájú 11-ben rejtőzik Kelenföld. 53 ezren lakják. Sokféle, mint az ország: elárult, mesés, bumfordi, lüke és kopott: szomorúan magyar. De ha nevet, az minden bút eltakar.

Krenfeld (Tormaföld) vagy Kelen vezér földje. Régi vita. Az biztos, hogy sváb szőlőmívesek ültették tele az üres lankákat itt. Kacsok szőtték át a környék ártatlan testét. Néha még ma is mustot könnyezik egy-egy öreg homlokzat.

Kelenföld népszerű: sok a szomszédja. Őrmező, Kelenvölgy, Szentimreváros, Gellért-hegy, Albertfalva, Lágymányos. És Kelenföld nem zajong, nem önzőzik, nem provokál. Jó szomszéd.

A Móricz Zsigmond körtér alatt kezdődik. Az Öreg Cic-Móriczon lóg. Fogja két kezét. Vagy épp a bajsza szárait: s mindkét keze tiszta. Mindig látod a kezét. Kelenföld: a hely, ahol nincsenek turisták. Kelenföld nem kukkol. Takarja magát. Mint egy vadvirág. Nem macskaköves múzeum, Kelenföld kopott felöltős, nyalka legény. A kelenföldi ember nem sokat beszél, csak néz, kockaszemmel. Tiszta udvart, rendes házat. Kelenföld megmossa a kezét, s ha egyszer elmegy, lekapcsolja a villanyt maga után.

A nyugati vidékieknek ismerősen cseng: az Osztyapenkótól sincs messze. Saját pályaudvara is van, 20 éve tervezik, hogy felújítják. Hajléktalanok, zsebesek, átutazók, harmadosztályú szendvicsek, aljas arcú taxisok. Öt éve metrónak is kéne lenni. Ráadásul nem sokba került volna, ha a Déli pályaudvari állomást összekötötték volna a Kelenföldivel, de ez eszébe se jutott senkinek. Pedig akkor létrejöhetett volna egy hálózat. De nekünk csak ügynök- és párthálózatokra telik. Vidámabb vidékeken a metró nem egymástól messze lévő egyeneseket jelent, hanem egy kört, egy hálót, egy hálózatot.

Kis fák, fényes és kopott kockaházak mindenfelé. Ha kiömlik az Allee-ból (a város legújabb plázája) a sok kávé: átfolyik a Fehérvári úton, hömpölyög, megárad mindkét nagy folyónk, a Tétényi és a Fehérvári: s feloldódnak a kockák. Elfolyunk mind, múlttá leszünk. Ezért is fontos, hogy mindig legyen egy menekülési tervünk. S nem hátrány a fejre szerelhető visszapillantó sem.

10 útja van, 200 utcája, 20 köze és 20 tere. És százados titkai. Ispotálya, Fonója. S pár koránkelő háza: öregek laknak benne.

A környéket a félelmes Kelenföldi Erőmű fűti, tüzeli, hergeli. Ráadásul itt fészkel kövér csendestársa, a Főtáv is. 1966-ig úgy néztek ki a gyármentes részek, mint egy üdülőövezet. Kertes házak, meg takaros egy-két-háromszintesek. Aztán jöttek a lakótelepek. A 4-5, a 9-10 emeletesek. A penelszörnyek (szalagépületek) és a panelsárkányok (kocka- és hasábházak). De van három 15 emeletesünk: három Bábelünk is. Aki azokra felmászik, az a tetőről mindent lát. Nem csak a Napot. Az előtt többé nincsenek titkok. Ezért is tilos a tetőkre kimenni. A tetőket kutyák őrzik, amiket errefelé csak dogoknak hívnak.

Tavaly a pályaudvar mellett 1976-ban épült SZÁMALK-ot elbontották. Megbízható volt, rendőrszínű: kék és fehér. Sok tiszta ablakkal. De már a semmié. Aláaknázták és felrobbantották. Emlékek ezreit semmisítették meg. Nekem a tántim is dolgozott ott, de ezt a szégyent már nem kellett megélnie.

Elbontották a legendás Jäger vendéglőt is az Etele és a Fehérvári sarkán. Tapasztalt test volt a téglaligetben. A helyén katolikus templom fog épülni. Így vezeklünk mind a kelenföldi bűnökért.

A városközponti Olimpia csarnok is pusztulásnak indult rég. Gyerekkoromban sokat jártam itt. Láttam Alain Delont és Belmondót az emeleti moziban, ahová hat különböző lépcsőn is fel lehetett tévedni. Az Olimpia három évvel a Skála Kópé után, 1979-ben született, mint én. S már meg is kapta az ítéletet: bomba általi halál.

Sok a forgalomból kivont gyártelep, én a helyükre parkokat tennék, de az nem kifizetődő. Csak lelakatolt minijátszótereket csináltak, de abból legalább ötvenet. Parkunk is van. Egy. A Bikás. Az Olimpia mellett. Dombján háromfejű, éjsötét bika. Három égtáj felé néz. Régen volt egy negyedik fej, de azt ellopta egy pesti boszorkány. Elirigyelte ezt a budai teljességet. Mert tudta ő is: Kelenföldön lakni világnézet.

Ha Kelenföld relatív külváros, Albertfalva már abszolút. Falusias. Ott Albert kekszet esznek, mindenkit Albertnek hívnak. Fitymálják is néhanap az ellustult, elvárosiasodott, tormazabáló kelenföldieket. De azért zokszó nélkül cserélnének velük.

Az Észak-Kelenföldiekben, a Móriczosokban van valami hamiskás történeti tudat a macskakő meg a Bartók Béla (korábban: Horthy Miklós) út miatt. Meg valami ál-belvárosi hetykeség, de ahogy húzódunk délebbre, úgy nő az alázat is. A Közép-Kelenföldiek a legfegyelmezettebbek. A déliek közelebb állnak egy Észak-Albertfalvaihoz, mint a középföldiekhez. És az értő szem számtalan altípust is megkülönböztethet.

Én csak egy bárd vagyok, egy krónikás. Egy lokálpatrióta fantaszta. De már nincs messze az aranyidő, amikor rákapnak Kelenföldre a könyökvédős, jó tudósok, s kidolgozzák a kelenföldi ember tipo- és antropológiáját. Az lesz az igazi esemény. Addig már fél lábon is kibírjuk.