Versek

 

 2017_BDorottya-444.jpg

 

Bánkövi Dorottya

 

A boldogság

 

az utolsó három levél egy gesztenyefán.
A boldogság a szürkéből festi ki arcát színesre.
Körülményekre nem vár – megadatnak.
Nincs határa két összeérő kéznek.
Négy fal közt kanyargó pillanat,
eresz alján esőcsepp, utcalámpák,
dallammá össze nem fűzött hangok,
foltok maradnak.
Bár nála kevesebb,
a boldogság megelégszik a képzelettel,
nem csúszik be az ágy mögé,
dúdol, nem énekel,
az ébredést az álom tövében várja.
A boldogság egyszeri
és önmagán kívül van a párja.

 

 

Csehov és a tenger

 

A napba repült sirályt másnap
nyakán kötéllel láttuk.

A vízen ringott hassal felfelé,
hogy forduljon, hiába vártuk,
pihéiben a búvó nap fénye
megfakult, majd a testet
magára hagyta.

Mintha hóna volna, szárnya alá nyúlt
néha egy-egy hullám, és felemelte
– mint anya az elhasalt gyermekét –,
de a kő a kötélen nem engedte,
tüdejében a víz már elfoglalta
az utolsó lélegzet helyét.

„Így telhettek meg esővízzel
a kint felejtett borospoharak
az éjjel” – mondta halkan, mintha
nem is erről, majd dúdolni kezdte
régről itt maradt dalunkat, hogy
egy zöld tölgy a tenger szögletében,
színarany lánc karcsú derekán,

aztán nem folytatta mégsem,
porzó víztükör volt a szemében,
– jókedvű halott, tűnő zeneszám.

A korhadt stégen a napba repült
és iszapba bukott sirály felé
fordult, és megfogta kezemet.
„Elnémulhattunk volna előbb is talán,
mint városi nagycsalád, ha kiér a tengerhez.”

 

 

Téli álom

 

Átalszom a megfogyatkozott napos órákat,
nem közömbösen, inkább úgy, mint a medve,
téli álmot képzelek egy-egy éjjelembe –
hosszúak a napok, mint az évszakok.

Az idő egy marék homok,
álmomban ökölbe szorítom, lekísértek az égről
néhány csillagot, fogammal őrlöm össze őket
– elfoglalom magam.


Amit karom elér, nem kérek belőle,
nem kell semmi, enni is csak néhány falatot, 
hánykolódom, elalszom, a nyitott égboltban,
a szívem alatt te vagy, mi vagyunk, 
és egy sokkal nagyobb titok van.

 

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában.


Főoldal

2019. június 07.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Versek
Fodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei Falusi Márton versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA