Versek
Esteban Zazpi de Vascos
A patkányok és a zongora
Csatornák mélyén,
pincék szögletében,
patkányok népe
múlatott a mélyben.
Mocsokból, szennyből,
pince gyümölcsből
- bőven valának -,
álló napig dőzsölt
a dícső banda,
nagy hordók legalján
seprő is maradt,
részegült sok patkány,
csupán vezérük
bírta, áskált tovább,
felfelé, padlón,
gerendán, falon át…
Így történt aztán
sötétlő éjszakán:
egy zongorában
ébredt a főpatkány.
Meztelen farka
meg alig mozdula:
hírtelen pendült
a zongora húrja!
Ugrott is legott,
lőn nagy riadalom,
ősi patkánytól
zengett a bimbalom.
Ám meghallották
a pengést odalent,
felcsődült csőstől
a patkánysereglet!
“Ó, mi gyönyörű
patkány szimfonia!"
– nyalta a seggit
minden atyafia.
“Te vagy a zseni,
a legnagyobb művész,
concerto grossód
lobog, mint a tűzvész!”
Ez kellett neki:
dicshimnusz, glória,
sikerült száz húrt is
szétszaggatnia.
Észre sem vették
a nagy vigalombaroskad a ház is,
nemcsak a zongora.
(Ferenczes István fordítása)
Megjelent: Bárka 2008/2
Esteban Zazpi de Vascos további szép szerelmesversei Ferenczes István fordításában a Bárka 2007/1. számában, valamint korábbi (2006/5) lapszámunkban (a fordító jegyzeteivel).
Esteban Zazpi de Vascos
2008. május 08.
ha ezt a \"fordítást\" a mai valóság allegóriájaként kell felfogni, akkor nagyon-nagyon szomorú a helyzet.
Szeretettel üdvözli
Dr. Lugosi Péter
Aschheim bei München