Prózák

„Apám több mint fél év után talált vissza az életbe, de az már nem az övé volt, mintha a sajátja ott maradt volna abban a kanyarban.” Haász János novellája a Bárkából.

„Jobb esetben úgy érzem, kevés. Máskor viszont egyenesen megőrülök a sok tökéletességtől. Minden sikerül, minden megvan, ha nincs, hamarosan meglesz.” Csabai László elbeszélése a Bárkából.

„tudja, mi a baj a maga filmjeivel, kérdezte az idős körzeti orvosnő, miután végigtapogatta elöl-hátul a mellkasát és a hátát a hideg fonendoszkóppal, nem is tudtam, hogy a doktornő látta az én...

„A kisfiam már 13 éves, és mikor nálam van, még mindig úgy alszik el este, hogy közben fogja a kezem. Mi lesz, ha nem fogja többé, vagy fogná ugyan, de nem lesz kezem, és én se leszek?” Oravecz Imre...

„Jöttünk a ház felé, amikor a fickó kiugrott a sötétből, és gumibottal tarkón akarta ütni a barátomat. Még szerencse, hogy nem a fejét érte az ütés.” Bogdán László regényrészlete.

„Haragudott magára ez a férfi, hogy a munkahelyen nem épp egy másik nővel kezdett, vagy épp azon a szórakozóhelyen miért pont ezt a nőt szólította le, amikor volt ott egy másik is, akivel biztosan...

„A kormányzó ivott egy kis likőrt, töltött a feleségének, majd némi gondolkodás után Karolina elé is odahelyezett egy poharat. Tessék csak. Virágok a szegélyen, kicsiny rózsavirágok. Karolina...

„Mit mesélhetett volna minderről Jenő bácsi, mikor maga is hitetlenkedve hallgatta a fiatalembert, mikor az jó egy esztendőre rá tőmondatokban elmesélte, mi történt, miután a teherautó elindult velük,...

„A televíziót lezárom. Magányos ember néha a levegőbe beszél, de a szavak magamnak is furcsák, s kicsit elgondolkozom ezen. Reggel. Szokásos munkák, rendrakás, stb. Hermina, te mindig nyolckor hívsz...

„Magam elé képzelek egy futószalagot, elsuhan rajta az anyósom élete, és esténként szorongva alszom el a nyaralóban, vigasztalhatatlan vagyok, mert magam is pontosan ugyanettől félek.” Jassó Judit...