Papírhajó - Primér/Primőr

 

 Lakatos_Istvan_meret.jpg

 

Lakatos István

 

A kecske rakétája

 

Kecske Vendel világéletében egy fa tetején élt. Történt ugyanis, hogy a gólya, amelyik születésekor házhoz vitte volna, kicsit buta volt, és a fecskét kecskének olvasta. (Bár elég csúnyán is írták.) Így történt, hogy egy fa tetején kötött ki a kecskegida, a kecskeszülők pedig hetekig kuporoghattak egy tojáson.

Mivel repülni nem tudott, de egész életében a fán lakott, Kecske Vendel azt hitte, neki az a természetes élőhelye. A környéken nem élt rajta kívül senki kecske, a többi állat pedig nem akarta megsérteni. Olyan kedves élőlények voltak!

Egy szép napon, amikor Kecske Vendel a fa ágait söprögette, arra poroszkált a Gonoszkodó Sertés Lajos. Gonoszkodó Sertés Lajos, mint azt a neve is mutatta, nem vetett meg egy jó kis gonoszkodást.

– Mit csinálsz te odafent, kedves kecske barátom? – kérdezte, amint meglátta a fa tetején Vendelt. (Persze nem volt a barátja, csak gonoszkodni akart, de ezt szegény kecske nem tudhatta.)

– Tisztán tartom a portámat – felelte a kecske. – Tudod, kedves sertés, nem tudok innen lemászni és repülni sem tudok, de ha rend van és tisztaság, máris jobban érzem magam idefent.

– Ha nem tudsz lemászni és repülni sem tudsz, miért laksz odafent?

– Jaj, de kis oktondi vagy, sertés barátom! Nekem ez a természetes élőhelyem, hiszen kecske vagyok!

Gonoszkodó Sertés Lajos eredetileg máshogy akart gonoszkodni, de amikor ezt meghallotta, annyira nevetett, hogy a földre vetette magát, röfögött és forgolódott, és még a szelek is röhögve szöktek ki belőle.

– Hogy te mennyire buta vagy! – nyögte ki végül. – Röfröfröf! A fecskék élnek a fán, nem pedig a kecskék!

– Butaság – mondta Kecske Vendel, és megsértődve bevonult a kunyhójába. Ám miközben ott üldögélt, eltöprengett eddigi, rövidke életén. Arra jutott, hogy talán mégiscsak igazat szólt ez a Gonoszkodó Sertés Lajos. Hiszen akik a fákon élnek, azok repülnek, mint a madarak, vagy szaladgálnak a fa törzsén, mint a mókusok!

Mi a szösz! Le kell jutni a fáról, de minél hamarabb! Hát hogy lehet így élni?

És egyúttal elszomorodott.

Kiült az egyik vastag ágra és keservesen sírt. Remélte, hogy valaki meghallja. Gonoszkodó Sertés Lajos már nem volt ott, éppen körtét eszegetett az erdő másik oldalán.

Arra repült a kis Poszáta Oszkárné, született Bánkuthy Emília. Leszállt a kecske mellé.

– Miért sírdogálsz, Vendel?

Kecske Vendel elmesélte neki. Poszáta Oszkárné, született Bánkuthy Emília hallgatott kicsit, mert nem jutott semmi az eszébe, mit is mondjon erre. Hiszen ő is tudta jól, hogy a kecske csak tévedésből él a fán. Töprengett kicsit, majd felkiáltott:

– Keresnünk kell egy elefántot, aki majd leemel a fáról!

Vendel fellelkesülve bólintott, majd ismét elszomorodott.

– De hiszen ebben az égövben sajnos nem élnek elefántok – mondta. – Igazából azt sem tudom, mi az.

– Ami azt illeti, én sem – vallotta be a kis poszáta. Ám szinte rögtön támadt egy másik ötlete.

– Tudom már! Építünk neked egy hátirakétát!

És az erdei állatok mind összefogtak, hogy megépítsék a hátirakétát. Sok-sok nélkülözhetetlen holmit gyűjtöttek össze, úgymint:

– 2 darab fél gilisztát

– egy almacsutkát

– 5 darab girbegurba botot

– egy pacalpörkölt konzerv-dobozt

– 11 makkot

– és egy nukleáris rakétát.

Kiderült, hogy Gonoszkodó Sertés Lajos valójában kiváló mérnök, és ezúttal nem gonoszkodott, hanem segített, hogy Kecske Vendel végre lejuthasson a földre.

Így is lett. Amikor elkészült a rakéta, Kecske Vendel felvette a hátára, majd szép piros lángcsóvát húzva maga után felszállt a felhők közé. Végigsüvített az erdő fölött, és leszállt a földre. Az erdei állatok egyként ünnepelték.

– Milyen érdekes! – állapította meg Kecske Vendel. – Nagyon kellemes állapot! – tette hozzá. – Örülök, hogy lent lehetek, ám az én kis kunyhóm mégis csak ott van fent, a fa tetején. De ne aggódjatok, ezentúl minden nap leszállok ide, és elmegyek a piacra is!

Ezzel visszarepült a kunyhójába. Az erdei állatok megéljenezték, majd dolguk végeztével hazamentek. Mindenki örült, hogy ilyen szépen megoldódott az élete. Még Gonoszkodó Sertés Lajos is.

 

Lakatos István: Kedélyes agyalágyultság

Lakatos István: Óraverzum (részlet)


Főoldal

2016. október 19.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png