Hírek
NKA alkotói pályázat
Megjelent az NKA Szépirodalmi szakmai kollégium pályázati felhívása alkotói támogatásra, a beérkezési határidő május 4. (szerda)
Hatházi András díja
A kolozsvári színház művésze nyerte el idén a Gábor Miklós-díjat a Szeget szeggel című Shakespeare-darabból készített Mértéket mértékkel című előadásban nyújtott kettős alakításáért
Filmen a költészet
A vers, az írás, az olvasás mai helyéről és szerepéről vall 44 kortárs magyar költő a Versmob 0411 című dokumentumfilmben, mely a költészet napján jelenik meg az interneten
Márai program pályázat
A Nemzeti Kulturális Alap Márai Irodalmi Ideiglenes Kollégiuma és a Márai Tényirodalmi Ideiglenes Kollégiuma kiírta a pályázatát 200-200 millió forint értékben a Márai program I. listájának...
Vasadi Péter díja
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke adta át a 2001-ben alapított elismerést a 85 éves költőnek
Bartis Attila Békéscsabán
Április 4-én, hétfőn 18 órától Bartis Attila lesz a Békés Megyei Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság vendége, akivel Szabó Tibor Benjámin, a Bárka munkatársa beszélget
Szarka Tamás Csabán
Március 29-én, kedden 19 órától Szarka Tamás, a Ghymes zenekar tagja lesz az Andrássy úti Társaskör vendége; Elek Tibor beszélget vele
Zelei Miklós győzött
Zelei Miklós nyerte el a legjobb darab, Karafiáth Orsolya darabja a legjobb előadás, a Kiss Ottó darabját rendező Nagy Viktor a legjobb rendezés díját a vasárnap befejeződött XVI. Magyar Drámíró...
Stúdiószínházi fesztivál
Megnyílt és április 2-ig tart a XXI. Magyar Stúdió-színházi Fesztivál Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban

AEGON Díj 2011
Április 7-én derül ki, ki veheti át az AEGON Művészeti Díjat, az egyik leginkább elismert magyar irodalmi jutalmat; most hirdették ki a 10 jelöltből álló listát
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Hazai András: KígyóCsenge Rosner Christensen: A bicikliverseny
Bende Tamás verseiMeliorisz Béla verseiHartay Csaba verseiSimai Mihály 1956-os és 2026-os versei
Gál Vilmos: Zárt osztálySándor Zoltán: Sokszor bohócnak álmodom magamKontra Ferenc: GyűjtőszenvedélyBencsik Orsolya: A fogatlanról
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg