Hírek
NKA alkotói támogatás
Kiírta az alkotói pályázatát szépirodalmi, tudományos, ismeretterjesztő és szakkönyvekre a Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma, nevezni március 20-ig lehet
Tisztújítás az EMIL-nél
Február 18-án tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája, melyen László Noémi költőt választották meg a társaság új elnökének
Allee eredményhirdetés
Az Allee szerelmesvers-pályázatára közel másfélezer pályamű érkezett, a profik kategóriájában Csepregi János végzett az első helyen
Varázsfuvola-bemutató
Február 21-én, kedden 15 órától mutatják be Szalma Dorotty rendezésében a Varázsfuvolát a Békéscsabai Jókai Színházban
Átadták a Balassi-kardot
Tornai József József Attila-díjas költő, író, műfordító és Gabriel Zanmaku Olembe de Souza kongói műfordító kapta meg idén a Balassi Bálint-emlékkardot
Váltás a Postakocsinál
Öt évfolyam után megszűnik A Vörös Postakocsi folyóirat nyomtatott kiadása; az online szerkesztősége Borbély Szilárd költővel egészül ki
Markó Béla Békéscsabán
Markó Béla lesz a Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság vendége Békéscsabán február 20-án, hétfőn 18 órától a Vigadó kistermében
A Magyar Írószövetség a nagy érdeklődésre való tekintettel keresztfélévet hirdet Íróiskolájában 2012 februárjától
Új Ulysses-fordítás
Június 16-án jelenik meg James Joyce korszakos jelentőségű regényének, az Ulysses-nek az új, kritikai igényű magyar fordítása az Európa Kiadónál
Székely költők Pesten
Farkas Wellmann Éva Az itt az ottal és Lövétei Lázár László Zöld című verseskötetét Elek Tibor mutatja be február 9-én, csütörtökön a Hadik Kávéházban
< >
Barnás Ferenc tárcáiKovács Dominik és Kovács Viktor tárcái
A gimnáziumigazgató és a főispánFiumei forgószínpad
Hazai András: KígyóCsenge Rosner Christensen: A bicikliverseny
Bende Tamás verseiMeliorisz Béla verseiHartay Csaba verseiSimai Mihály 1956-os és 2026-os versei
Gál Vilmos: Zárt osztálySándor Zoltán: Sokszor bohócnak álmodom magamKontra Ferenc: GyűjtőszenvedélyBencsik Orsolya: A fogatlanról
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Bekescsaba.jpgnka-logo_v4.pngmka_logo_mk_logo.pngpk__-logo_hun-01.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg