Hírek

 

Var_To_Gyula.jpg 

 

Indul a Gyulai Várszínház évada

 

A péntektől vasárnapig tartó 22. Körös-völgyi Sokadalommal veszi kezdetét a Gyulai Várszínház augusztus 17-ig tartó 59. évada – hangzott el a fesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a gyulai vár tövében.

 

Görgényi Ernő polgármester felidézte, hogy a népi kultúrát középpontba állító fesztivált a millenniumi kormánybiztosi hivatal kezdeményezésére hívták életre 23 éve az ország több pontján, ám ismeretei szerint mostanra csak a gyulai maradt fenn az eredeti formában.

Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke szerint ennek az az oka, hogy a sokadalom letisztult értékeket közvetít, amelyekhez érzelmileg is kötődnek a látogatók, az összetartozás érzését nyújtja, és értékközpontú kikapcsolódási lehetőséget ad minden korosztálynak.

A programokról szólva Kocsis Klára, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület titkára kifejtette, hogy az Alföld kilenc népművészeti egyesületének több mint száz alkotója népi kismesterség-bemutatóval, régimódi játszóházzal, népi játékokkal és vásárral várja az érdeklődőket.

Idén a fő téma a faművesség lesz, bemutatják a fafaragók által használt fafajtákat, és élőben faragnak egy kopjafát. A Fa-mese-játék sátorban élőszavas mesemondással várják a legkisebbeket.

Egy sátorban berendezik az Ünnepi alkalmak népi textíliái című kiállítást, amelybe „belecsempészik” a Békés megyei szűcshímzést is, ez ugyanis tavaly ősszel bekerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe – fogalmazott.

Farkas Lilla, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnöke a színpadi programokról szólva elmondta: 13 Békés megyei együttes és négy zenekar lép majd fel. Pénteken a XV. Országos Gyermektánc Fesztivál résztvevőié a főszerep; szombaton a XXV. Békés Megyei Táncosok Találkozóját rendezik meg; vasárnap a Kispipa Zenekar ad koncertet, és a Balassi Táncegyüttes senior csoportja lép fel.

Kiemelte: a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva egy amatőrökből álló orosházi tánccsoport táncjáték formájában dolgozza fel a János vitézt, és megemlékeznek a táncházmozgalom alapításának 50. évfordulójáról is.

A Körös-völgyi sokadalom hagyományosan a gyulai várszínházi évad nyitánya is. Mint Elek Tibor igazgató elmondta, a Petőfi 200 emlékévhez kapcsolódva vasárnap mutatják be A helység kalapácsa című előadást Vidnyánszky Attila rendezésében, de Banner Zoltán Petőfi a hídon című előadói estje is az emlékév része lesz.

A népi kultúrához több előadással is kapcsolódnak: népzenészek és néptáncosok is fellépnek több produkcióban, például Vecsei H. Miklós Ifjú barbárok című darabjában, vagy az Erdélyi héten a Boldog nyárfalevél és az Ördöngölő Messiás című előadásokban.

Elek Tibor hozzátette, hogy a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztiválon Pál István Szalonna és Bandája a Jantyik testvérekkel közösen ad koncertet Halmos 75 címmel, amellyel ugyancsak megemlékeznek a táncházmozgalom megalapításáról.

A fesztivál részletes műsoráról a www.korosvolgyisokadalom.hu, a Várszínház bemutatóiról a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon találhatnak részleteket az érdeklődők.

 

(MTI)


Főoldal

2022. június 24.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Győrei Zsolt tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Aknai Péter: LiftMakk Flóra: Öt ok a hallgatásra
Békési kovászságokNagy-Laczkó Balázs: Dologtalan augusztus
Kustár György: JákóbBálint Tamás: Máj hagymalekvárralEszteró István: Jézus DNS-eMelankólia IVXLCDM – Halmai Tamás Báthori Csaba-paródiája
Mert ha – Végh Attila Krasznahorkai László-paródiájaGrecsó Krisztián: Két karakter Rimóczi László: Kiss Judit Ágnes: AngyalcsinálásBene Zoltán: Pest-Buda
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png