Hírek

 

GecziJanos_meret.jpg 

 

Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo

költőverseny fődíját

 

Géczi János kapta Szűz a gyermekkel, Szent Annával és egy szamárral című verséért az idei Salvatore Quasimodo nemzetközi költőverseny fődíját, a különdíjat pedig megosztva Fodor Balázsnak Kútásók című művéért és Aknai Tamásnak Sziget című alkotásáért ítélte oda a zsűri.

 

Cserép László, a Salvatore Quasimodo Alapítvány titkára elmondta, hogy százhatvankét pályázó több mint háromszáz verssel nevezett a versenyre. A 27. alkalommal megrendezett nemzetközi megmérettetésen a Salvatore Quasimodo-emlékdíj és a Salvatore Quasimodo-különdíj mellett a zsűri kilenc költőnek adományozott elismerő oklevelet.

A díjakat szombaton gálaműsor keretében adták át a balatonfüredi Anna Grand Hotel dísztermében, ahol Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mondott köszöntőt.

A pénteken kezdődött programsorozat keretében szombaton délelőtt könyv- és folyóirat-bemutatót is tartottak. Megismerhette a közönség Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, valamint Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője – Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, illetve a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát. Délután megemlékezést tartottak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál.

A rendezvény zárónapján irodalmi estet rendeztek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével. A nemzetközi költőversenyt Salvatore Quasimodo olasz költő emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.

 

 (MTI)

Géczi János versei a legfrissebb Bárkában


Főoldal

2019. szeptember 08.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Grecsó Krisztián: Középkorú szerelmesversBecsy András: FelhőszakadásPál Dániel Levente verseiBálint Tamás: Máj hagymalekvárral
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png