Hírek

 

 Salvatore_meret.jpg

 

Átadják a Salvatore Quasimodo-

emlékdíjat szombaton Balatonfüreden

 

A hagyományokhoz híven átadják a Salvatore Quasimodo-emlékdíjat szombaton Balatonfüreden a 27. Quasimodo költőverseny és költőtalálkozó keretében. A péntektől vasárnapig tartó rendezvénysorozat egyebek mellett olasz gasztronómiai esttel, folyóirat- és könyvbemutatóval várja az érdeklődőket.

 

Cserép László, a Quasimodo Alapítvány titkára elmondta, hogy százhatvankét alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei költőversenyre, melyen az emlékdíj mellett két megosztott különdíjat is átad a Széchenyi Ágnes, Szörényi László, Madarász Imre, Péntek Imre, Szkárosi Endre és Cserép László alkotta zsűri.

A programsorozat első napján Carla Romanelli olasz színésznő lesz a díszvendég, akinek születésnapja alkalmából részleteket vetítenek a róla készült filmekből, majd levetítik az Egy erkölcsös éjszaka című Makk Károly-filmet. A résztvevők az olasz gasztronómia különlegességeit is megkóstolhatják a Vaszary Galéria kertjében rendezett ünnepségen.

Szombaton délelőtt mutatják be Dante Marianacci Ahogy a költők látják Mona Lisát, Madarász Imre A Nagy Háború nagy költője. Giuseppe Ungaretti és az első világháború című könyvét, ezen kívül a Tempevölgy című folyóirat szeptemberi számát.

Délután megemlékezést tartanak Salvatore Quasimodo költő emlékfájánál, ezt követően pedig gálaműsor keretében díjkiosztó ünnepséget tartanak az Anna Grand Hotel dísztermében, melyen Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója mond köszöntőt.

A rendezvény zárónapján, vasárnap irodalmi estet rendeznek a költőverseny díjnyertes alkotásaiból a Kisfaludy Színház művészeinek közreműködésével.

A nemzetközi költőversenyt az olasz költő, Salvatore Quasimodo emlékére rendezik meg 1992 óta Balatonfüreden. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett költő 1961-ben járt a tóparti városban gyógykezelésen, gyógyulásának emlékére fát ültetett a Tagore-sétányon és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit.

 

(MTI)


Főoldal

2019. szeptember 04.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Versek
Fodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei Falusi Márton versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA