Hírek

 

OSZK.jpg 

 

Kincsek cserélnek gazdát

az Országos Széchényi Könyvtárban

 

Két különleges kötet kerül vissza méltó helyére június 11-én. Az egyik az ’56-os forradalom alatt egy tűz elől kimenekített Mikes Kelemen mű, amely az Egyesült Államokból érkezik az Országos Széchényi Könyvtárba, a másik pedig egy feledésbe merült, majd több évtized múltán előkerült kiadvány, amely a budai ferenceseket illeti. Az eseményen részt vesz Schőberl Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet főigazgatója.

Az ’56-os forradalom napjaiban került Simon Kázmér birtokába Mikes Kelemen Levelek Törökországból című írásának díszes, bőrkötéses kiadása (1895), amelyet az 1950-es évektől a Nemzeti Múzeum őrzött. Úgy tudni, a könyvet a tűz elől menekítették ki, így jutott Simonhoz. A férfi és családja a forradalom után az Egyesült Államokba költözött, idén tavasszal viszont azzal kereste meg a helyi Lions Klubot, hogy segítsenek hazajuttatni a könyvet, hogy azt közgyűjteményben helyezhessék el. A könyvet Koleszár Péter, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója vette át Chicagóban, a Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig vállalta, hogy hazaszállítja a kötetet. A kiadványt június 11-én fogadja be az Országos Széchényi Könyvtár.

Egy páncélszekrény mélyéről került elő 2015 tavaszán az az ősnyomtatvány-kolligátum, amit Velencében nyomtattak valamikor 1494 után. A 19. századi papírkötésben megbújó kötetet a pecsét szerint a budai ferencesek őrizték az 1950-es évekig. Tertullianus keresztényekről szóló védőbeszéde és a hozzákapcsolt nyomtatvány, Eusebius zsidó bölcseletet támogató írása ezt követően került az Országos Széchényi Könyvtárba, ahonnan 1984-ben szerették volna visszajuttatni a Budai Ferences Rendház Könyvtárába, csakhogy ez valamiért nem történt meg. A könyv ekkor jutott a páncélszekrénybe, majd költözött a Múzeum körútról a Budai Várba, ahol három évtizeden át várakozott a trezorban arra, hogy megtalálják. A nemzeti könyvtár június 11-én visszaadja tulajdonosának, a Budai Ferences Rendház Könyvtárának az elrejtett kincseket.

Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár
1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.
Budavári Palota "F" épület

Időpont: 2018. június 11,  11:00


Főoldal

2018. június 07.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Fekete Vince: ProfilképKántor Zsolt: Tandori Dezső 80 gombjaKerényi Kata verseiVörös István: A Hamletgép vándorévei
Prózák
Hernyák Zsóka: TobzoskaTóth Krisztina: A csizma öltöztetSándor Zoltán: Jelenetek egy kivándorló életébőlLackfi János: Beatles ledarálva
Kritikák
Hamleti halogatás mint generációs sajátosságCsehy Zoltán: Színek könyveBejárni az írás terét - Krasznahorkai László: A Manhattan-tervMegtalált kötet - Csillag Tamás Megtalált országáról
Esszék, tanulmányok
A néző identitása: Mi József Attila Hamletnek?Hamlet: drámák és szövegkönyvek Kazinczy Ferenc Hamlet-fordításárólObjektív helytörténet szubjektív szemszögből
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA