Hírek

 

DESZKA.jpg 

 

XII. DESZKA Fesztivál

a kortárs magyar drámáért

Debrecen, 2018. április 6–14.

 

Huszonöt előadást láthat a XII. DESZKA Fesztivál, a kortárs magyar drámák seregszemléjének közönsége április 6. és 14. között Debrecenben. Csaknem mindegyik előadás ősbemutató. Évről évre százhúsz-száznegyven produkció szerepel a válogatók ­­─ a színház művészeti műhelye ­─ listáján, és harminc és negyven közé tehető azon előadások száma, amelyek eredetiségük, problémafelvetésük és művészi színvonaluk okán joggal szerepelhetnének a DESZKÁ-n.

Mivel a válogatás ismét kiterjedt a teljes Kárpát-medencére, három romániai (Hatházi András-Tom Dugdale: Tizenöt próbálkozás a színészetre; Körmöczi-Kriván Péter: Kapufa és öngól;  Vakok) egy szerbiai (Háy János művei alapján: Kemping) és egy szlovákiai (Soóky László: Egy disznótor pontos leírása) kortárs magyar szerzőjű előadás is látható lesz a fesztiválon az anyaországból érkező tizenkét vidéki és hét fővárosi produkció mellett. Már hagyomány, hogy a fesztiválra évről évre idegen nyelvű előadások is érkeznek. Az idén egy Poznanból meghívott lengyel nyelvű előadásban láthatja az érdeklődő közönség gyökeresen más nézőpontú feldolgozását annak a szövegnek, amely a tavalyi DESZKÁ-n magyar nyelven, egy katartikus erejű szatmárnémeti előadásban mutatkozott be (Visky András: Pornó).

A meghívott színházak között vannak visszatérő vendégek: a Kolozsvári Állami Magyar Színház idén a radikálisan új utakat kereső, mozaikkockákból építkező előadással, a Vakokkal érkezik Debrecenbe. A színház a diktatúra helyszíne a budapesti Katona József Színház Ascher Tamás Háromszéken című darabjában, melyet a szerző, Pintér Béla rendezett, míg a Látókép Ensemble, Hajdu Szabolcs társulata az Ernelláék Farkaséknál folytatásával, a Kálmán-nappal teremt „lefojtottan poénos középnemzedéki látleletet”. Ismét Tar Sándor-feldolgozást, ezúttal egy bűnregényt vitt színre, de nem a saját társulatával, hanem a Stúdió K tagjaival Horváth Csaba (Szürke galamb), a Miskolci Nemzeti Színház Babits-feldolgozása (Elza, vagy a világvége) pedig azzal a kérdéssel szembesíti nézőjét, hogy beletörődik-e mindabba, ami körülveszi, vagy hajlandó kezébe venni az életét. Új terek is nyílnak: a XII. DESZKA etnoszínházzal beszél a kirekesztésről. SajátSzínház.org néven több civil alkotócsoport és független művész fogott össze, hogy aprófalvakban szervezzenek közösségi művészeti programokat helyi lakosok részvételével. A hónapokon át tartó művészetpedagógiai folyamat eredményeként született meg az Éljen soká Regina!, amelyben borsodi roma közmunkás asszonyok adnak elő egy fiktív történetet gyerekvállalásról, szülésről, miközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek a nők a saját életükről beszélnek.

Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált, kortárs magyar szerzőjű gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató GÖRDESZKA programfelületen az idén kilenc előadással találkozhatnak a nézők, közülük kettő osztálytermi komplex nevelési profillal készült (Mikó Csaba: A száműzött herceg, Massza ─ Kalapos Éva azonos című regénye alapján). A GÖRDESZKA válogatói a műfaji sokszínűségre törekedtek.

A XII. DESZKA Fesztiválon újra megvalósul a kortárs magyar drámáért dolgozók álma: a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető. Egyfelől a fesztivál keretében zajlik a Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett Nyílt Fórum második fordulója, amely az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek seregszemléjének résztvevői lehetnek az érdeklődők.  

Az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a DESZKA Fesztivál „lelkévé”. A „házi bölcsek” vezetésével itt kapnak komoly szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és itt lehet megismerkedni az előadások létrejöttének titkaival. A kötetlen beszélgetések során, amelyekbe bárki bekapcsolódhat, szélesebb esztétikai és színháztörténeti kontextusba helyeződnek az előző nap látottak. A XII. DESZKA Fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Dobák Lívia dramaturg, Gimesi Dóra író, dramaturg, rendező, Tasnádi István író, rendező és Zalán Tibor költő, író lesznek a minden előadást megtekintő „bölcsek”.

Díszvendége is lesz a XII. DESZKA Fesztiválnak Háy János személyében. Példa nélkül áll, ami vele történik az idei DESZKÁ-n: a fesztivál programjának három nagyszínpadi produkciója is az ő művei alapján készült (Kemping; Utánképzés (ittas vezetőknek); Rák Jóska, dán királyfi). Munkásságát, élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit egy portrébeszélgetés keretében ismerheti meg a debreceni közönség, melynek vezetését ─ a DESZKA Fesztivál és az Alföld folyóirat között egyre szorosabbá váló szakmai kapcsolat jeleként ─ Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi tanszékvezető, az Alföld folyóirat főszerkesztője vállalta.

Mivel ebben az évben a Magyar Költészet Napja a fesztivál időszakára esik, a XII. DESZKA szorosan együttműködik a Debreceni Költészeti Fesztivállal. Nem a véletlen műve az sem, hogy az idei DESZKA több meghívott előadása költészeti kontextusban is értelmezhető (Vakok, Ascher Tamás Háromszéken).

Az egyéb szakmai programok közül kiemelkednek a Nyílt Fórum bemutatói a XII. DESZKÁ-n. A Nyílt Fórum 1986-ban Zalaegerszegen jött létre, s hosszú időn át a Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik meghatározó, a kortárs magyar drámákat bemutató programja volt. Két éve megújult formában működik. Többlépcsős drámafejlesztési programjuk utolsó előtti állomásaként nyolc, most készülő magyar drámát mutatnak be kreatív formában a drámák szerzői és választott szakmai mentoraik a fesztiválon, részleges felolvasásokkal, a Csokonai Színház színészeinek közreműködésével. A Nyílt Fórumon bemutatkozó szerzők és műveik listája: Drubina Orsolya: Sárkányterminál, Lénárd Róbert: Bácskamocsaras, Kovács Dominik és Kovács Viktor: Mintapinty, Kurta Niké és Tési Dóra: Doboz, Maros András és Szálinger Balázs: Phil Collins, Maruszki Balázs: Mennyből az angyal, O. Horváth Sári: Lenni vagy nem, Totth Benedek: Afganisztán. Ezek a születőben lévő színházi szövegek a XII. DESZKA Fesztiválon találkozhatnak először a közönséggel.

A jegyárusítás március 9-én, pénteken 9 órától kezdődik. Bővebb információk a DESZKÁ-ról: www.csokonaiszinhaz.hu/deszka

 


Főoldal

2018. március 12.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png