Hírek

 

 szinhazmaszk.gif

 

Ma van a magyar dráma napja



Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak országszerte és a határon túl is magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.

 

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A budapesti Bajor Gizi Színészmúzeumban díjátadóval ünnepelnek: csütörtök délután adják át a drámaírók számára alapított Szép Ernő-díjakat. Az elismerést ebben az évben Zalán Tibor, Visky András és Lengyel Anna veheti át.

Ezen a napon adják át a Színikritikusok Díját is, amelyet a Színházi Kritikusok Céhe adományoz az előző évad legjobbjainak tizenöt kategóriában. Az életműdíjat az idén Radnóti Zsuzsa dramaturg veheti át. A Budapest Bábszínházban tartott gálaesten adják át a Színházi Dramaturgok Céhének elismerését is, amelyet az évad legjobb magyar drámájának ítélnek oda, és amelyet idén Háy János A halottember című műve nyert el. Továbbá átadják a Bálint Lajos-vándorgyűrűt, amelyet szintén a Dramaturg Céh tagsága ítél oda minden második évben egy-egy kollégának. Az idén Török Tamara, a Katona József Színház dramaturgja veheti át az elismerést.

A magyar dráma napjára Magyarországon és a határon túl is számos színház készül ünnepi programmal. A budapesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bán című darabját mutatják be. Szombaton a teátrum nyílt nappal várja a látogatókat, gyermek- és ifjúsági programokat szerveznek, nyílt próbákat tartanak, kiállítással, kulisszajárással és ingyenes előadásokkal várják az érdeklődőket.

A Pesti Színházban Esterházy Péter Mercedes Benz című műve látható a Szlovák Nemzeti Színház vendégjátékában vasárnap. Az Átriumban Molnár Ferenc művével emlékeznek meg a magyar dráma napjáról: Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékát, Alföldi Róbert főszereplésével, kétszer is előadják ezen a napon. A József Attila Színház Petőfi Sándor elbeszélő költeményének, a János vitéznek, a PartVonal Műhely produkciójának nyilvános főpróbáját tartja az évfordulón.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat győztes alkotásából, a Menekülőkből olvasnak fel részletet csütörtökön a társulat tagjai, akikkel beszélgetést is rendeznek az ősbemutatóról. Zalaegerszegen a Hevesi Sándor Színházban Fűszálszobám címmel Bereményi Géza dalszövegeit hallhatja Dégi János előadásában csütörtökön a közönség. A héten zajló Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztiválon pedig a Klebelsberg Kamaraszínház Zrínyi Ilona című előadásával ünneplik a magyar dráma napját.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban már szerdán egész napos programmal várják a közönséget, hiszen a magyar dráma napja szinte egybeesik a színház névadójának, Tamási Áron író születésének 120. évfordulójával. Este Tamási Áron válogatott novelláiból készült felolvasóestet rendeznek és a Dresch Quintet koncertet ad.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata felolvasószínházi ősbemutatót tart: Kincses Elemér Karácsony Benő Pjotruska című novellájából készült színpadi adaptációját mutatják be csütörtökön.

A csíkszeredai Csíki Játékszín 21-én és 22-én két magyar szerző művét játssza repertoárjáról. Csíkszeredában látható csütörtökön Szép Ernő Vőlegény című színműve, majd pénteken a székelyudvarhelyi kortárs dráma fesztiválon mutatja be a társulat Egressy Zoltán Portugál című darabját.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 29-én ünnepli a magyar dráma napját. Az Egyéjszakás drámaírás-műhely folytatásaként a nézőktől rövid jeleneteket várnak, amelyeket a társulat színészei el is játszanak 29-én.

 

 (MTI)


Főoldal

2017. szeptember 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Arany János szépirodalmi és esszépályázatPályázatot hirdet a Színházi Kritikusok CéheHét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évad
Versek
Kiss Ottó: Állatok, erdő, bátorságFilip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura versei
Prózák
Onyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeHajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: Portréfilm
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA