Hírek

 

 Salvatore_meret.jpg

 

Csütörtökön kezdődik a Salvatore

Quasimodo költőverseny

és nemzetközi költőtalálkozó Balatonfüreden

 


Csütörtökön kezdődik a Salvatore Quasimodo költőverseny és nemzetközi költőtalálkozó Balatonfüreden, a három napos rendezvényre könyvbemutatókkal, színházi előadással és irodalmi beszélgetésekkel várják az érdeklődőket.

 

Cserép László elmondta, hogy immár 25. alkalommal rendezik meg a költőversenyt, amely az olasz-magyar kulturális kapcsolatok egyik kiemelt balatonfüredi eseménye.

A rendezvény nyitónapján Luigi Pirandello Az ember, aki virágot hord a szájában című drámáját láthatja a közönség Kéri Kitty rendezésében, a Kaposvári Csiky Gergely Színház színművészeinek előadásában.

Jász Attila és Tolnai Ottó irodalmárok beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők pénteken délelőtt a balatonfüredi Fordítóház kertjében, délután pedig a Kossuth-díjas Tolnai Ottó életéről, munkájáról hallhatnak előadásokat és az általa írt, A romlás virágai című kisfilmet nézhetik meg – közölte.

Hozzátette: a költőverseny eredményhirdetését pénteken este tartják a Balatonon, a Szent Miklós hajó fedélzetén. A rendezvényen hirdetik ki a Bertha Bulcsú emlékére kiírt meghívásos pályázat eredményét, valamint átadják az idei életműdíjat és a nemzetközi életműdíjat is.

Szombaton délelőtt könyvbemutatókkal folytatódik a program a Vaszary Kávézó teraszán, ahol mások mellett beszélgetést hallhatnak Nádasdy Ádám költő-műfordítóval és Gömöri György költővel. Délután a Tagore sétányon megkoszorúzzák Salvatore Quasimodo emlékfáját, ahol Görgey Gábor író, a költőverseny alapító tagja mond köszöntőt. A rendezvény gálaműsorát az Anna Grand Hotel dísztermében tartják.

Cserép László elmondta azt is, hogy a programsorozat olaszországi rendezvényei már júniusban elkezdődtek a Római Magyar Akadémián, ahol a költőverseny korábbi eseményeinek felidézése mellett Luigi Pirandello drámaíróról hallhattak előadásokat a jelenlévők.

Felidézte: Salvatore Quasimodo költő 1961-ben járt a Balatonfüredi Szívkórházban és gyógyulásának emlékére, csakúgy, mint korábban Rabindranath Tagore, fát ültetett a part menti sétányon. Ezzel kezdetét vette a hagyomány, amelynek eredményeként ma már mintegy száz emlékfa található a Tagore nevét viselő sétányon.

 

 (MTI)


Főoldal

2017. szeptember 04.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png