Az alkotmányban szerepel, hogy a Magyar Köztársaság támogatja a művészeti élet szabadságát. Miért nem tisztázták eddig sem a kulturális élet szereplői, sem a kormányzati oldal résztvevői, hogy mit jelent ez valójában? Szabad-e kultúrpolitikáról beszélni, vagy csak kulturális politikáról? Mikor beszélünk végre az igazi kérdésekről, elkerülve az aktuális politika hétköznapi csapdáit?
L. Simon László kötete értékes, mert a szerző komoly felelősséggel nyilatkozik kultúránk jelen állapotáról. Arról ír, ami most nélkülözhetetlen a kultúrában: közös értékeink tisztázásáról. (Halász János)

L. Simon László tanulmánykötete sajátos időszakban jelenik meg: a rendszerváltás után több mint másfél évtized elteltével, hosszas előkészítés és nem kevésbé alapos álcázás után a kormányzati politika nyíltan is zászlajára tűzte „az állam karcsúsításának”, az állami funkciók leépítésének stratégiai programját. L. Simon kötete ebben a helyzetben nem más, mint egyértelmű vészjelzés. Világosan felvázolja, hogy a kultúraszervezés és kultúrafinanszírozás területén már egyébként is uralkodóvá vált leépítő folyamatok milyen következményeket, körülményeket, állapotokat alakítottak ki ebben a stratégiai jelentőségű társadalmi alrendszerben – és éppen ebben áll a kötet jelentősége. Az írások, elemzések ugyanis félreérthetetlenül figyelmeztetnek arra, hogy a magyar társadalom a rendszerváltás óta alakuló politikai kurzus menetében lassan teljesen magára marad a nemzeti kultúra fenntartásának és ápolásának feladataival… (Gazsó Tibor)