Hírek

 

 Barabas-arany.jpg
Barabás Miklós: Arany János

 

Arany Jánosra emlékezik

a 2017-es Versünnep Fesztivál

 

A 200 évvel ezelőtt született Arany Jánosra is emlékezik a 2017-es Versünnep Fesztivál, amelyre hivatásos színművészek és előadóművészek, valamint szakirányú közép- és felsőoktatási intézmények 19. életévüket betöltött hallgatói jelentkezhetnek – mondta Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Budapesten.

Hozzáfűzte: a versenyzők idén is kortárs és klasszikus költeményekkel – Arany János mellett a 140 éve született Ady Endre és az 50 éve elhunyt Kassák Lajos egy-egy alkotásával – jelentkezhetnek még január 31-ig mondott vers, megzenésített művek, és képző- vagy filmművészeti kategóriában.

A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a Nemzeti Színházban, a Diákseregszemle június 3-án lesz a Pesti Vigadóban. A hivatásosok döntőjének abszolút győztese idén is Párkányi Raab Péter egyedi alkotását kapja fődíjként – mondta el Kolti Helga, aki kiemelte azt is, hogy a fesztiválhoz kapcsolódva az Esztrád Színház pályázatot írt ki a korábban Arany János által fordított külföldi művek újrafordítására. A díjazott művet a társulat színpadra is állítja a Versünnep Fesztiválra jelentkezett művészek részvételével.

A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója hangsúlyozta: a színház idén is különdíjakkal készül a döntőre, a hivatásos előadóművészek közül a győztes szerepet kaphat a következő évad valamelyik darabjában, a fiatalok között pedig 100 ezer forintos pénzjutalmat osztanak ki.

A döntőt megelőzően a Kaposvári Egyetemen és több határon túli helyszínen rendeznek elődöntőt február és március folyamán. A fővárosi elődöntőnek március 6–7-én a Budapesti Operettszínház ad helyet, amelynek igazgatója, Lőrinczy György kiemelte: a zenés kategória indulói közül fellépőket választanak a Nagymező utcai Broadway Fesztivál programjába.

A sajtótájékoztatón Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese hangsúlyozta: a jelentős részben a költészetre épülő színpadi beszéd, a művészi beszéd kulcsfontosságú egy színész életében.

A modern és a kortárs magyar költészet alapja Arany János művészete – fogalmazott a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki szerint Arany, Kassák és Ady művészetéből erkölcsi és szellemi erőt, a jövőbe vethető hitet nyerhet a közönség és az előadók egyaránt.
    A verseny fővédnöke Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, aki a sajtótájékoztatóra küldött levelében úgy fogalmazott: a Versünnep Fesztivál kiváló alkalom a hon és haza fogalmának, valamint a szülőföld szeretetének éltetésére a Kárpát-medence legtávolabbra eső szegletében is.

„A magyarság nem más, mint tudatos sors és kultúravállalás. Nincs erősebb összetartó erő a nemzeti kultúránál” – állt Szász Jenő levelében.

A rendezvény főtámogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia, amelynek főtitkára, Kucsera Tamás Gergely elmondta: öt éve működnek együtt a fesztivállal, amelynek döntősei felléphetnek A magyar nyelv napján rendezett nagyszabású gálaműsoron is a Pesti Vigadó épületében.

 

(MTI)


Főoldal

2017. január 25.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elmarad Grendel Lajos békéscsabai estjePénteken adják át a Szép Ernő-díjakatNyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeitKínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA