Hírek

 

 margo.jpg

 

Milbacher Róbert nyerte az idei Margó-díjat

 

A legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat Milbacher Róbert nyerte, a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját pedig Morsányi Bernadett vehette át a vasárnap zárult Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron a budapesti Teslában.

Milbacher Róbert Szűz Mária jegyese című könyvével nyerte el a díjat. A Magvetőnél megjelent győztes könyv egy meg nem nevezett magyar falu történeteit gyűjtötte össze. „A hol abszurd, hol humoros formában megjelenő emberi életek mélyén tragikus történetek, elhallgatások, a tabuk töréspontjai rajzolódnak ki” – emelte ki a legjobb első kötetről a zsűri tagja, Gaborják Ádám.

A díjazott pénzjutalomban, a fesztivál partnereitől pedig szakmai támogatásban részesül.

A Margó-díjról döntő zsűriben idén Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Gács Anna, a Szépírók Társasága elnöke, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, Szabó Zsuzsa a Balassi Intézet és a Publishing Hungary képviseletében, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál főszervezője vett részt. A közlemény szerint a Budapest a fiatal tehetségekért program különdíját olyan 35 év alatti elsőkötetes írónak szánták, aki egyéni látásmódjával, friss, izgalmas könyvével érdemelte ki az elismerést. A díjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszonytól idén Morsányi Bernadett vehette át. Az írónő A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek című, Pesti Kalligram Kiadó gondozásában megjelent könyve egy egyedülálló bölcsész anya korántsem unalmas életét mutatja be.

„Budapest Főváros Önkormányzata szívesen áll második éve a Margó mellé és örömmel látja, hogy az esemény képes mindig újat mutatni. Az együttműködés során tavaly, a nyári Margó Fesztivál kiegészült az őszi rendezvénnyel is, idén pedig, folytatva a hagyományt, már nemcsak irodalmi fesztiválról beszélhetünk, hanem könyvvásárról is” – idézte a közlemény Szalay-Bobrovniczky Alexandra beszédét.

A nyolcadik Margó fesztivál a díjátadót követő Rájátszás koncerttel zárult. A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében megvalósult ötnapos rendezvényen számos magyar kötet és külföldi szerző mutatkozott be, beszélgetéseket, koncerteket és gyerekprogramokat is szerveztek. A következő Margó Irodalmi Fesztivált 2017 nyarán rendezik meg.

 

(MTI)


Főoldal

2016. október 17.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png