Hírek

 

arkosi_kastely.jpg

 

 Hamarosan kezdődik

az Erdélyi Magyar Írók Ligájának tábora

 

Szeptember 1-je és szeptember 4-e között kerül sor az Erdélyi Magyar Írók Ligája éves írótáborára, Árkoson. 

A tábor hívószava idén a „Szövegritmusok”, ennek megfelelően az előadások, beszélgetések, lazább esti programok is ezt a jelenséget járják körül, irodalmiság és zeneiség kapcsolatát tematizálják és provokálják.

A tábort szeptember 1-jén, este 7 órától ünnepélyesen megnyitja Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke.

Az esti órákban Marcsák Gergely, Homonnai-Varga András és Márk Attila gitárjátékát hallgathatjuk, nap közben a témához kapcsolódó előadásokat tart Katona Zs. József, Könczei Árpád, Márkus-Barbarossa János, valamint Sánta Miriám, szeptember 2-án, pénteken meghívott, illetve E-MIL-es prózaírók, Tamás Dénes, Shrek Tímea, Tamás Kincső, Balázs K. Attila, Hertza Mikola olvasnak fel legfrissebb szövegeikből, szeptember 3-án, szombaton pedig a költőké a délután, Gothár Tamást, Balázs Imre Józsefet, Varga Melindát és Serestély Zalánt hallgathatjuk.

Szeptember harmadikán, déli 12 órától kerül sor az E-MIL Közgyűlésére, ahová a Liga tagjait várjuk.

Ezt követően, délután 3 órától a hagyományos focimeccs sem maradhat el.

e-mil.jpg

 


 Főoldal

2016. augusztus 29.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png