Hírek

 

Tokaj_fent.jpg 

 

44. Tokaji Írótábor

- 1956 a magyar művészetben


2016. augusztus 10 – 12. (szerda, csütörtök, péntek)



A Tokaji Írótábor elnöksége meghirdeti a soron következő, 44. írótábori tanácskozást. 2016-ban ünnepeljük a forradalom 60. évfordulóját. Ezúttal azt vizsgáljuk, hogy 20. századi történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye mennyire és milyen formában épült be művészeink alkotásaiba az irodalom, a zene, a képzőművészet, a színház és filmművészet, a tánc stb. területén. Fontos arról is beszélnünk, hogy a középszintű irodalom- és történelemoktatásban elegendő mértékben van-e jelen. Vajon elégedettek lehetünk-e az eredménnyel? Beépült-e kellőképpen forradalmunk a kulturális és rajta keresztül a társadalmi köztudatba? Konkrét művek, jelenségek és folyamatok, kezdeményezések és eredmények tükrében foglalkozunk a témával, külön vizsgálva az 1956 és 1989, valamint az 1989-től napjainkig terjedő időszakot.

A tanácskozás helyszíne a Tokaji Ferenc Gimnázium és Kollégium. A hagyományok szerint a Tokaji Esték sorozatban alkotóműhelyek, folyóiratok bemutatkozása, felolvasó est, kiállítás, hangverseny és minőségi tokaji borok kóstolója várja a résztvevőket.

A táborba való jelentkezést postai úton a 4220 Hajdúböszörmény, Mester utca 17. A/2. vagy elektronikus úton a tokaji.irotabor@gmail.com címre várjuk Papp-Für János, a Tokaji Írótábor titkára nevére.
A JELENTKEZÉSI ŰRLAP 2016. május 9. – július 22. között a honlapunkon is elérhető: www.tokajiirotabor.hu.
Érdeklődni lehet a következő telefonszámon: 06-30/814-3799.


 Főoldal

2016. április 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png