Hírek

 

dogel.jpg

 

Danyi Zoltán kapta az idei Mészöly-díjat

 

Danyi Zoltán író kapta az idei Mészöly Miklós-díjat, amelyet a névadó születésének 95. évfordulóján adtak át Szekszárdon.

 

A Mészöly Miklós Egyesület az író 2015-ben a Magvető Kiadónál megjelent A dögeltakarító című regényéért ítélte oda az elismerést, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át a Művészetek Házában rendezett emléknapon.     

Szkárosi Endre, az egyesület alelnöke méltatásában elmondta: a délszláv háború traumáit feltáró regény a kemény valóságot teszi narratív alapjává. A könyv sikere a kollektív tapasztalataink közé emeli ezt a valóságot – jegyezte meg.

A tavalyi könyvhétre megjelent, a délszláv harcokban részt vevő, vajdasági magyar fiatal identitáskereséséről szóló mű – Szkárosi szavai szerint  – „betontömböket” készít a valóság aspektusaiból, s ezekből építi fel az összképet.  

A szerző a díj átvétele után a srebrenicai tömeggyilkosságra utalva azt mondta: amikor megjelent a regény, az első gondolata az volt, hogy talán egy ezred grammnyival könnyebb lesz a lelke a kivégzetteknek. „A regény nem ítélkezik senki felett” - fogalmazott, hozzátéve, hogy ugyanakkor a felelősséget sem relativizálja.

Danyi Zoltán 1972-ben született Zentán, jelenleg Budapesten, illetve szülővárosában él. 2001-től publikálja verseit, prózai műveit. 2004-től öt kötete jelent meg a zETNA, a Timp, a Magvető Kiadó és az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában. A 2008-as, Kivezetés a szövegből című esszékötetét Hamvas Béla regényeiről írta, munkája során gondozta Hamvas levelezését és naplóit is. Prózai munkáiért 2009-ben megkapta az Irodalmi Jelen díját.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak; 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948–1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963–2014) kapta meg a díjat.

Az egyesület minden évben átadja a Kossuth-díjas író nevét viselő emlékplakettet is, amelyet ezúttal Kocsi Imre Antal, Szekszárd 1990 és 2006 közötti polgármestere vehetett át Mészöly Miklós és szülővárosa, Szekszárd kapcsolatának erősítéséért.

 

(MTI)


Főoldal

2016. január 19.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Ecsédi Orsolya novelláiEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png