Hírek

 

KAF_PIM.jpg 

 

Kovács András Ferenc és

William Shakespeare Gyulán

 

„Mindenki voltam, tán Will Shakespeare is” – írja az Ötvenkilences szonett című versében Kovács András Ferenc, korunk talán legnagyobb magyar alakváltoztató költője. A kortárs magyar líra Marosvásárhelyen élő virtuóza a York napsütése zengő tombolás című legutóbbi kötetének egészével tiszteleg a halhatatlan Mester születésének 450. évfordulója előtt.

A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiválján immár hagyománnyá vált, hogy egy Shakespeare-hez valamely módon kötődő kortárs magyar írót is vendégül látnak. Az est moderátora, Elek Tibor irodalomtörténész, a Bárka folyóirat főszerkesztője azonban, ahogy korábbi vendégeit, Esterházy Pétert, Szőcs Gézát, Bereményi Gézát, Varró Dánielt, Nádasdy Ádámot, Márton Lászlót, úgy Kovács András Ferencet sem csak Shakespeare-ről fogja kérdezni, minden bizonnyal megismerkedhetünk majd a költő saját pályájával és művészetével is.


(Fénykép forrása: PIM)


 Főoldal

2015. július 10.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png