Hírek

 

kikinda.jpg 

 

KIKINDA SHORT idén is!

 

A KIKINDA SHORT STORY FESTIVAL 10 éve létezik. A főszervezők, Vera Papić és Srđan Papić a kezdetektől fogva fontosnak tartják a magyar szerzők részvételét, mert a bánáti Kikinda városában magyarok is élnek, ezért a nemzetközi prózafesztiválon a magyarok az egyedüli olyan külföldi szerzők, akiket minden évben vendégül látnak – 2005-ben Pap Balázs volt a meghívott, az idei magyar íróvendég Kiss László.

A fesztivál elsősorban a rövidprózára koncentrál, célja felhívni az olvasóközönség figyelmét a regény mellett a rövidebb prózai alkotásokra. Az elmúlt tíz évben 28 európai országból érkeztek fiatal írók a fesztiválra, mely így a legrangosabb szerbiai és regionális irodalmi rendezvények közé került. A főszervezők számos ötlettel gazdagítják évről évre a kínálatot, pl. a szerbiai fővendég mindig választhat egy meglepetésvendéget, akinek kilétére csak a fesztiválon derülhet fény. Idén az elmúlt 10 évéből válogatott a szervezőcsapat, melynek magyar (Orcsik Roland) és horvát (Edi Matić és Marko Pogačar) segítői is akadnak. A fesztiválra elsősorban 35 év alatti fiatal szerzőket hívnak meg, ám az idősebb generáció is képviseltetve van (a ’60-as évek generációi „sweet 60’s” néven lépnek fel). A szervezők az irodalmi kapcsolatok létesítése érdekében nemcsak szerzőket, hanem kiadókat, folyóirat-szerkesztőket, újságírókat is vendégül látnak. Emellett a fesztivál nagy lehetőséget nyújt a fiatal műfordítóknak a könyves publikációhoz, ugyanis minden év szerzőinek anyaga a következő évi fesztiválon jelenik meg könyvalakban.

A fesztivál alapvetően két helyszínen zajlik: Kikindán és Belgrádban, ám ez minden évben kiegészül más szerbiai, illetve magyarországi (Szeged) és romániai (Temesvár) városokkal. A szervezők munkáját kikindai középiskolások önkéntes munkája segíti, számukra ez elsősorban a nemzetközi kapcsolatok szempontjából fontos. A JAK 2007 óta támogatja a magyar szerzők költségeit.

Jó hangulat, jó irodalom, jó társaság, kiváló szervezőbrigád – kell ennél több? Aki nem hiszi, jöjjön el a fesztiválra, s győződjön meg személyesen róla! Kikinda-Belgrád: 2015. július 1–4.


 Főoldal

2015. július 01.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Markó Béla verseiFinta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb Mihály
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png