Hírek

EMIL-logo.jpg 


EMIL-díjak és -hírek

 

December 13-án tartotta tisztújító közgyűlését az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Kolozsváron, a nemrég felújított Bulgakov kávéházban.

A közgyűlés megválasztotta a liga új Választmányát és Etikai Bizottságát. Választmányi tagok lettek: Balázs Imre József, Fekete Vince, Gáll Attila, Karácsonyi Zsolt, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László; az etikai ügyekért pedig György Attila, Papp Attila Zsolt és Zsidó Ferenc felel ezentúl.

 

A választmány tagjai Karácsonyi Zsolt költőt, a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét bízták meg a E-MIL vezetésével.

 

 

Szombaton este osztotta ki az E-MIL a Méhes György irodalmi díjakat: a nagydíjjal idén Nagy Koppány Zsoltot tüntették ki eddigi munkásságáért, valamint a Nem kell vala megvénülnöd 2.0 című könyvéért; debüt-díjban Dimény-Haszmann Árpád részesült, Apatológia című könyvéért.

 

Forrás: Főtér.ro

Karácsonyi Zsolt versei
Béla bá informálódik (részlet Nagy Koppány Zsolt regényéből)
Pécsi Györgyi kritikája Nagy Koppány Zsolt regényéről (Nem kell vala megvénülnöd 2.0)
Dimény-Haszmann Árpád versei


Főoldal

2014. december 15.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png