Banner Zoltán

Marad a gond és a felelősség

ajánlás a 2011-es békéscsabai könyvhét könyvébe

„Mi, könyvek, kiknek feje, keze, lába, hangszíne, szürke, fekete, kék tekintetű szeme, szíve, vére, neme, indulata, éhsége, fiatalsága és öregsége van a természet jóvoltából, s ők, az emberek, akiknek egyszerű vagy díszes kötése, címe, bevezetője, oldalszáma, tárgya, tartalma, felfogása és szigorú, megzavarhatatlan logikája van a történelem jóvoltából, mi együtt mindent az előzményeknek köszönhetünk. Szürkült szakállú előzmények, múltunk alkonyi óráiban, szerénységből szinte titokban hordtak össze mindent és mindenkit; földgolyókat válogattak, húst, homokot, papiruszt, téglát, és úgy látszik, ami reszkető erőfeszítéseik közepette sose sikerült - az sikerült, amikor a Nílus vagy az Eufrátesz tintája véletlenül rálöttyent a sivatagra. En nem volt dicsőség, s nem lesz mentség. (...) A B C D E F G H I J K L M év már eltelt. Most itt vagyunk. És mi lesz velünk ott, unokák korában, az Y után, az utolsó nemzetközi könyvkiállítás ötszázadik évfordulóján, mikor a Gutenberg-korabeli ember fejletlen koponyáján dolgoznak a restaurátorok? Mert jön N O P R S T U V Z X, s ez a papírral letakart láthatár még mindig olyan, mint első hó reggelén a táj. Ide, erre a lapra írást érez az írás előtti s az írástudatlan is, állat, növény és ember. Itt mindent meg kellett volna őrizni, hátha valakik olvasni és érteni fogják. De erről már szó sem lehet. Szomorúan be kell jelentenem, hogy az alexandriai könyvtár örökre leégett... Szomorúan be kell jelentenem, hogy az alexandriai könyvtár még nem égett le. Marad a gond és a felelősség..."

És mi lenne, ha leégne a Széchenyi Könyvtár?

És mi lenne, ha leégne a megyei könyvtár?

És mi lenne, ha leégne a Ti / az Önök könyvtára?

Vagy már leégett?

Nem, nem égett le, tehát marad a gond és a felelősség, amiként a fennebb idézett Lászlóffy Aladár-versben, Az alexandriai könyvtár égésében reánk hagyta a költő a 70-es években született látomásában.

A 82-ik könyvhét a magyar írás, a magyar könyv gondjának és felelősségének az ünnepe. Akkor is az volt, amikor Supka Géza a két világháború szorításában, a két világháború között tetőtől talpig megcsonkított Magyarországon felállíttatta a menekülés sátrait, hogy ami még megmenekült, s mindaddig elidegeníthetetlen lesz tőlünk, amíg egyetlen magyar író és egyetlen magyar olvasó él a Földön: az örökéletű magyar irodalom tégláiból, a könyvekből újraépítsék a hit, a bizalom, a remény, a tisztesség - egyszóval a LÉLEK hajlékát. Nem kisebb építészek ültek azokban a sátrakban, mint Móricz Zsigmond, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Illyés Gyula, Sinka István, Féja Géza, Szabó Dezső, később pedig már, a második Trianon után Nagy László, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Nagy Gáspár, Mészöly Miklós és sokan mások, a mi kortársaink, amikor megintcsak újjá kellett (volna) építeni immár a gondolkozás és a szellem szabadságától és a nemzeti öntudattól is kifosztásra ítélt lélek hajlékát.

Mert marad a gond és a felelősség. A gond és a felelősség, amit már Vörösmarty megfogalmazott egy magyar könyvtár homályában: „...Ment-e / A könyvek által a világ elébb? / Ment, hogy minél dicsőbbek népei, / Salakjok annál borzasztóbb legyen, / S a rongyos ember bőszült kebele / Dögvészt sóhajtson a hír nemzetére."

Iszonyatos, kísérteties időszerűség! S a tanulság is, hogy „és mégis, mégis fáradozni kell", mert igenis a könyvek által, csakis a könyvek által ment a világ elébb, a tanult fők számának növekedése arányában és függvényében. A magyar irodalom, a magyar könyv pedig különösen élen járt ebben a magunk és a világ örökös ostromában. Egyszerre bíztató s időszerűségénél fogva egyben aggasztó Szerb Antal irodalomtörténetének az 515. oldalán ezt olvasni: „Az angol és az amerikai kapitalizmus elérte azt, hogy amint sikerült közös nevezőre hoznia az emberek gallér- és kalapigényeit, és így a kisipar munkáját feleslegesség tette a gyári tömegtermelés mellett, a mozi és az olcsó irodalom által sikerült egységesítenie azokat a lelki izgalmakat is, melyeket az átlagember a művészettől elvár. A magyar lélek hosszú ideig ellenállt a képzelet standardizálásának, de végre is a szegénység, a „kultúrigények leépítése" meghódolásra kényszerítette.

Maradt tehát és itt van közöttünk a gond és a felelősség. Az írás gondja, és az olvasás felelőssége. De fordítva is: az olvasás gondja, és az írás felelőssége.

Hallom, hogy tantárgy, de legalábbis teszt, próbatétel lett a szövegértelmezés az iskolákban. Nekem is jól fogna olykor egy ilyen tanfolyam, amikor bizonyos hivatalos leveleket, számlákat, recepteket vagy áruleírásokat kell megfejtenem.

De ha az irodalmi szövegeket kell értelmezni, akkor vagy belőlünk fogy, szikkad, párolog az anyanyelv, vagy az író nem ír az olvasónak.

Az első gond az irodalomtanároké, a másik az irodalomé. De a kettőt csak együtt tudjuk megoldani.

És itt, ebben az ünnepélyes pillanatban azt az ünnepélyes kijelentést kockáztatom meg, hogy ha minden vidéki városban olyan irodalmi élet, olyan közösen fenntartott irodalmi műhely működne, mint Békéscsabán, akkor ezek a gondok ritkábban és későbben homályosítanák el fölöttünk a globalizációs világáramlattal felkavart szellemi égboltunkat.

Az irodalommal, a kortárs magyar irodalommal, ami amúgy is az egyik legtágasabb színpada a kortárs világirodalomnak, a legváltozatosabb kosztümökben naponta találkozhatunk Békés megyében a Körös Irodalmi Társaság, a Phaedra Irodalmi Szalon, a Bárka folyóirat, a különböző sajtókiadványok, a tanulóifjúság vers-próza- és mesemondó versenyei, a Jókai színház tevékenységének köszönhetően. És itt állnak évek óta a szökőkút-téren, most pedig a Csaba Centerben a Könyvhét sátrai, az örökké menekülésben lévő LÉLEK és SZELLEM hajlékai, amelyekben minden június elején ott ül 5-6-8 alkotó ember - most például Kiss Ottó A másik ország regényével, Elek Tibor, az irodalomtörténet-írás József Attila-díjas doktora, Kiss László ezúttal A térképnek háttal, Kőszegi Bartha Kálmán mint Kései kuruc, Péter Erika Csupa csigával, A csabai Szajnára örökké visszatérő, mert végleg elszakadni sohasem képes Sarusi Mihály, Sass Ervin, a csabai kulturális újságírás nesztora, az esztéta Szilágyi András, s építőanyaguk, tégláik: a könyvek bárki számára lehetővé teszik, hogy általuk - Grecsó Krisztián legújabb regénycímét parafrazeálva - Önök is elférjenek mellettük abban az örökös vitában, önemésztő küzdelemben, amit az írók folytatnak önmagukkal és ellenségeikkel: a közönnyel, a tudatlansággal, a műveletlenséggel, az igénytelenséggel, az önzéssel és az értelmetlen élet árnyaival. Hiszen maga az olvasás is cselekvő részvétel ebben a kalandos, izgalmas eszmecserében, de ugyanakkor nincs pihentetőbb álom, mint „átadni lelkünket annak a csendes és komoly vitának, amit egy jó és igaz könyv elolvasása jelent"- amint Márai írja a Vasárnapi krónikában.

Jön, sőt már itt van az elektronikus könyv.

Csak az ujjadat kell mozgatnod, a képzeletedet nem!

Vigyázat!

Marad a gond és a felelősség!

Mert beláthatatlan a tudomány és a technika jövője.

S a szédítő haladás függvényében az irodalomnak és a művészeteknek is új / megújuló kapcsolatokat kell teremteniük a valósággal és a tudomány és technika áldásaival elkényeztetett közönséggel. Csakhogy a tudomány „leigázó" (tudniillik az anyagot, a tehetetlenségi erőt, az ismeretlenség törvényeit leigázó) törekvéseivel szemben az irodalomra továbbra is a lélek felszabadítására irányuló szellemi erőfeszítés magatartása kötelező. Hogy a magyar lélek visszataláljon a magyar valósághoz, ami nem a rögvalóság éktelenségében, hanem a közösségi és személyes emlékezeten átszűrt s a teremtő képzelettel feldúsított, formába öntött nemzeti önismeretben rejlik / rejtőzik, s az irodalom tükrében ölti fel arculatát. A mindenkor, de legfőképpen a kortársi irodalom tükrében.

Az ünnepi könyvhét, mint eddig is, egybeesik a talán legszebb küllemű s legtágasabb horizontot nyitó magyar irodalmi-művészeti folyóirat, a békéscsabai Bárka 3-as, harmadik számának a megjelenésével. A „parnasszusi magasságba" helyezett, s percek múlva a Jankay Galériában bemutatandó 8 új könyv mellé bízvást ajánlhatjuk kilencedikként Önöknek az idei 3-as lapszámot, amely olyan műfaji és szemléleti prizmája a Kárpát-medencei kortárs magyar írásművészetnek, amelyet ha megpörgetnek maguk előtt - serkentőbb szellemi impulzusban részesülnek a drogok, kábítószerek hamis eufóriájánál.

Mert nem árt legalább ilyenkor tudomásul vennünk, hogy noha a szavak csak annak engedelmeskednek, aki tiszteli hatalmukat - nyelvünk minden más nyelvnél alkalmasabb mind a való, mind a virtuális világ birtokbavételére. Sem gép, sem kép, sem mesterséges álom nem helyettesítheti, nem pótolhatja azt a boldogságot, amit a saját képzeletünkre bízott, saját képzeletünkben szárnyat bontó szavak szerezhetnek az olvasó embernek.

De sajnos, erről a boldogságról már szó sem lehet.

Szomorúan be kell jelentenem, hogy a Kárpát-medence valamennyi magyar könyvtára leégett.

Szomorúan be kell jelentenem, hogy a Kárpát-medence egyetlen magyar könyvtára sem égett le.

Marad a gond és a felelősség.